Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-
Friday, 15 January 2016 12:29

A tavaszt várja az Újhegyi sétány

Az Újhegyi sétány nagy részét már megnyitották a közönség számára, amely babakocsival és kerekesszékkel is végig járható. Az azonban még mindig építési terület, tehát mindenki fokozottan figyeljen, óvatosan közlekedjen, hiszen ott vannak még az építési anyagok, vezetékek, mint ahogy – az időjárástól függően – az út csúszik, valamint esetenként sáros is. 

Jelenleg két kereszt irányú átjáró építése folyik. A kivitelező itt lemaradásban van, mert menet közben kiderült, hogy a földben lévő vezetékeket annak ellenére cserélni kellett, hogy azok az eredeti elképzelésekben és tervekben nem szerepeltek. Nem tudták még megkezdeni a térkövezést sem a sétány egyik oldalán, mivel a kábeltévét, internetet és az áramot vivő vezetékeket a szolgáltatók nem tették próba alá.

Az újhegyi könyvtár és a közösségi ház átadására hamarosan sor kerül, a kivitelező szerint február végén beköltözhető lesz. A Harmat utca felőli park, valamint sok más létesítmény is abban az állapotban van, amelyet az időjárás lehetővé tesz. A szökőkutak, és más vizes részek, valamint az utcabútorok és a növények nyilván csak márciusban kerülnek a helyükre. 

Az építkezés nyomai egyelőre meghatározzák a sétány hangulatát, de tavasszal, amikor a fák kivirágoznak, a helyükre kerülnek a játszóterek és az utcabútorok, valamint meg lehet nyitni a szökőkutakat, nagyon szép lesz.

A kivitelező cég köszöni a megértést, most már tényleg csak néhány hét türelmet kérnek!

Az Újhegyi Facebook oldalon (www.facebook.com/ujhegy) folyamatosan olvashatóak a kerület jelenlegi legnagyobb beruházásáról szóló legfrissebb hírek és információk, megtekinthetőek a fotók. Lájkolják az oldalt, adják tovább az információkat!

 

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

Forrás: Pro-koord, Kőbánya.info

A kerület jelenlegi legnagyobb beruházása a végéhez közeledik: az Újhegyi sétány hosszában jól járható, keresztirányban két-két helyen lehet átmenni a lakótelep mindkét oldaláról.

A sétány üzletei előtt már lerakták a végleges a burkolatot, azokba zavartalan a bejutás, azonban egy kicsit még várni kell a posta melletti lépcsőre, amely várhatóan január végére készül el. A közösségi ház szomszédságában épülő Újhegyi Könyvtár épületének műszaki átadása január 12-én lesz. 

Néhány helyen még sajnos hiányzik a díszburkolat, mint például az Éltes Mátyás iskola bejárata előtt. Ennek az az oka, hogy az internetszolgáltató cég az időjárás miatt nem tudta a fénykábeleket a végleges helyére tenni. Amint az időjárás lehetővé teszi, és a kivitelező a sétány teljes szélességében befejezi a burkolást, a közvilágítást is bekapcsolják. Erre várhatóan január második felében kerül sor.

Annak ellenére, hogy a sétányt már lehet használni, az még mindig építési terület, tehát mindenki fokozottan figyeljen, óvatosan közlekedjen, hiszen ott vannak még az építési anyagok, vezetékek, mint ahogy - az időjárástól függően - az út csúszik, valamint esetenként sáros is. 

A kivitelező cég köszöni a megértést, most már tényleg csak néhány hét türelmet kérnek!

 

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg. 

Forrás: Pro-koord

Az Újhegyi sétány felújítása elérkezett abba a stádiumba, hogy már látszik a végeredmény. Bár még vannak kellemetlenségek, amelyek megnehezítik a mindennapi életet, de már egyre kevesebb a nagy zajjal és kosszal járó munka, egyre több járdát használhatnak a gyalogosok.

 

A beruházást végző Everling Kft. karácsonyi ajándéka az volt, hogy az ünnepekre a sétányt – a hivatalos átadás előtt - megnyitotta a gyalogos közlekedés számára, valamint Karácsonyfát állított. Kovács Róbert polgármester és a felújítást végző cég vezetői december 22-én egy rövid séta során mutatták be az építkezés jelenlegi állapotát a környék lakóinak, valamint elmondták, hogy milyen munkálatok lesznek a következő időszakban. Ez volt az első olyan lehetőség, amikor szinte akadálytalanul lehetett végigmenni az Újhegyi sétányon.

 

Az eseményről a PocketTV felvételt készített, amely EZEN a linken, a cikk alatt, vagy a képre kattintva tekinthető meg:

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg. 

 

Forrás: Pro-koord, Kőbánya.info

Az Újhegyi sétány átalakítása a kerület jelenlegi legnagyobb fejlesztése. A munkálatok javában zajlanak, és már látni az alagút végét! Egyre kevesebb ugyanis a nagy zajjal járó bontási munka, és egyre jobban látható az építkezés eredménye: a Szőlővirág parkban lévő utak már járhatók, míg a sétányon néhány héten belül - várhatóan már Karácsonyra - hosszában is lehet közlekedni.

 

A munkálatok az építkezés befejezéséig folyamatosan, minden nap zajlanak annak érdekében, hogy a megújult sétányt minél hamarabb átadhassák az újhegyieknek. Ez azt jelenti, hogy szombaton és vasárnap is dolgoznak - ahogy ezt eddig is tették. Csak a „piros napos” ünnepnapokon, vagyis december 25-én és 26-án, illetve január 1-én fog szünetelni a munka. 

 

Újhegyi sétány felújításával kapcsolatos legfrissebb információk szerint a sétány mellett lévő üzletek megközelíthetőségét a felújítás alatt is biztosítja a kivitelező cég. A Harmat utca felőli részen elkezdték, és folyamatosan cserélik a régi burkolatot, azok a gyalogos forgalom számára – az új burkolat lerakását követően - azonnal igénybe vehetők. A kétirányú forgalom, vagyis a sétányon való keresztközlekedés sajnos még mindig nehézkes, az időjárás miatt pedig jelentős sár van, ezért az orvosi rendelő bejáratához ideiglenesen fém sárfogót fognak elhelyezni. Az Éltes Mátyás iskola elé ideiglenesen áthelyezett buszmegálló várhatóan Karácsonyra visszakerül az eredeti helyére. 

A sétány felújításáról készült legfrissebb képek EBBEN a galériában érhetőek el.

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

Forrás: Pro-koord, Kőbánya.info

Sunday, 15 November 2015 13:08

Óvodások az Újhegyi sétányon

Aprók Háza és Csodafa Óvodába járó gyerekek is megtekintették az Újhegyi sétány felújítását, valamint szakértő módon szemrevételezték az ott folyó munkát. Az eseményekről videó-összeállítások készültek, amelyek a képekre kattintva tekinthetőek meg.

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

 

Published in Közösség
Sunday, 15 November 2015 14:32

Márton napi libasimogatás Újhegyen

Márton nap volt a megújuló Újhegyi sétányon, ahol gyermekprogramok, kisállat simogatás, valamint Joós Tamás énekmondó szórakoztatta a gyermekeket. Az eseményről készült videó-felvétel a képre kattintva, EZEN a linken, vagy a cikk alatt tekinthető meg! 

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

 

Published in Közösség

A kerület jelenlegi legnagyobb beruházása a TÉR_KÖZ projekt keretében, fővárosi támogatással zajlik. A Kőbányai Önkormányzat önrészével együtt mintegy 712 millió forintból újul meg Budapest egyik legnagyobb lakótelepének főutcája és újulnak meg közösségi terei. Kovács Róbert polgármester és Szabó László, a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója 2015. november 26-án helyezték el az alapkövet az Újhegyi sétányon, ünnepélyes ceremónia keretében a projektben közreműködők és az érdeklődő helyiek közönsége előtt. 

 

Az eseményen az érdeklődők mellett részt vett Burány Sándor országgyűlési képviselő, Radványi Gábor, Weeber Tibor és dr. Pap Sándor alpolgármesterek, Agócs Zsolt és dr. Mátrai Gábor, a Kerületfejlesztési és Környezetvédelmi, illetve a Humánszolgáltatási Bizottság elnökei, valamint Somlyódy Csaba önkormányzati képviselő

Kovács Róbert az eseményen elmondta, hogy száz évvel ezelőtt szőlőtőkéket találnánk ott, ahol 40 éve 25.000 embernek otthont adó lakótelep épült. Ami akkor korszerű volt, ma már nem az. A tervezők nem gondoltak arra sem, hogy egyszer megöregszenek az ide költöző fiatalok és a lépcsők gátolni fogják a közlekedésüket. Az új sétány tervezésénél éppen ezért kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy az akadálymentes legyen, és a mozgásukban korlátozottak is problémák nélkül érhessék el úti céljukat. A polgármester szólt arról, hogy négy évtizeddel ezelőtt a városrészben nem alakítottak ki közösségi tereket sem, amit most orvosolnak: korszerű közösségi házat építenek, kibővítik az újhegyi könyvtár épületét, lesznek új parkok és játszóterek. Beszéde végén megköszönte mindazok munkáját, akik részt vesznek a sétány megújításában. Megköszönte az itt élő emberek türelmét is, valamint reményét fejezte ki, hogy az átmeneti időszak bosszúságait és nehézségeit feledteti majd az új és szép Újhegyi sétány.

  

Kovács Róbert polgármester, valamint az időkapszula

A köszöntő után a jövőnek, azaz a majdani kőbányaiaknak üzent a kerület. Egy időkapszulába kerületi újságok, forgalomban lévő pénzérmék, és egy olyan pendrive került, amelyen az Újhegyi sétány megújításával kapcsolatos videók, tervdokumentációk, és Kovács Róbert leendő polgármesternek szóló videó-üzenete kapott helyet. A jelennel megtöltött időkapszulát a polgármester és a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója közösen helyezte, majd építette bele az újjáépülő sétány alapjába.

 

Az alapkőletétel pillanatai

A Fővárosi Önkormányzat által meghirdetett, a közösségi terek fejlesztésére, a közterületek komplex megújítására és közösségi célú városrehabilitációs programok megvalósítására kiírt pályázaton a Kőbányai Önkormányzat 516 865 000 Ft támogatást nyert el. A támogatáshoz az kerületi önkormányzat mintegy 200 millió forint önerőt tett hozzá. 

A megújítás során akadálymentesítik a sétány jelentős részét, létrehozzák az idősebbek találkozó helyét. Külön játszóteret alakítanak ki a 3-6 éveseknek, a 6-12 éveseknek. A felnőtteknek lehetőségük lesz kültéri fitnesz eszközök használatára is. Megújul és kibővül az Újhegyi Közösségi Ház, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fiókja, valamint multifunkciós piacteret építenek. Új parkokat, zöldfelületeket alakítanak ki. Az építkezés során 40, zömében öreg, beteg fát szükséges kivágni, helyettük 160 új, egészségeset ültetnek. A nyári melegben nem csak szépsége, hanem hűsítő hatása miatt is kedveltté válhat az épülő szökőkút, a párásító és a csobogó.

Az eseményről készült képgaléria az újhegyi Facebook oldalon érhető el EZEN a linken, míg a PocketTV által készített videó-felvétel a cikk alatt, valamint a képre kattintva tekinthető meg. 

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

 

Forrás: Kőbánya.hu, Kovács Róbert Facebook oldala, Pro-koord, Kőbánya.info

Tuesday, 17 November 2015 14:39

Zajlik az Újhegyi sétány felújítása

Zajlik a kerület jelenlegi legnagyobb fejlesztése, az Újhegyi sétány átalakítása: a beruházás révén mostanra alig maradt valami a 40 éves Újhegyi sétány rossz állapotban lévő épületeiből, járdáiból és lépcsőiből. Az önkormányzat tervei alapján a kivitelezők az itt élők igényei szerint alakítják át a köztereket.

A kerület vezetői, valamint a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. és a kivitelező Everling Kft. munkatársai bejárást tartottak az Újhegyi sétányon november 11-én. A munkálatokat Kovács Róbert polgármester, dr. Pap Sándor, Radványi Gábor és Weeber Tibor alpolgármesterek, valamint dr. György István kormánymegbízott is megtekintette. 

 

Kovács Róbert polgármester a látottak kapcsán a következőket nyilatkozta a Kőbánya.hu portálnak: „Ha ki kell emelnem valamit, akkor a legkomolyabb eredmény az akadálymentesítés. A korábbinál lényegesen könnyebb lesz majd a közlekedés, nem beszélve persze a vadonatúj közösségi házról, ami nagyon nagy változást jelent majd az eddigi meglehetősen szerény körülményekhez képest. Lesz új ügyfélszolgálat, ide költözik a közterület felügyelet, kibővül a könyvtár. A sétány 40 éves növényzete is teljesen megújul, 40 fát vágunk ki, de helyébe 160 új kerül.” A polgármester köszönetet mondott az itt élők türelméért.

 

Dr. György István kormánymegbízott a beruházásról a Facebook oldalán osztotta meg gondolatait: "Örülök, hogy a Fővárosi Önkormányzat Tér_Köz pályázatán elnyert mintegy 500 millió forintos támogatásnak és kőbányai városvezetés munkájának köszönhetően hatalmas fejlesztés valósulhat meg az Újhegyi lakótelep központjában. Még főpolgármester-helyettesként magam is részt vettem a Fővárosi Önkormányzat pályázatának kialakításában. Elismerés illeti Kovács Róbert polgármester urat, a képviselő-testületet és mindenkit, aki részt vesz a felújítás érdekében végzett munkában. Tudjuk, hogy az itt élők számára sok kellemetlenséggel jár az építkezés, de higgyék el, hogy a végeredmény – várhatóan 8 hét múlva – kárpótolja majd őket."

A bejárásról a PocketTV videó-felvételt is készített, amely a cikk alatt, vagy a képre kattintva tekinthető meg.

A változásokat sokan nem élik meg könnyen, főleg a felbontott utak, a por és a zaj miatt. Az Újhegyi sétány felújításában részt vevők ezért mindent megtesznek, hogy a környéken lakó emberek, és az intézmények dolgozói tájékoztatást kapjanak az őket érintő eseményekről. A kerületi újságok, az internetes felületek, valamint a házakban és az építkezés mentén kihelyezett tájékoztató táblák és plakátok segítségével folyamatosan közzéteszik a fontos információkat. 

A kerülő utakat bemutató térkép megtekintéséhez kattintson az alábbi képre!

 

A felújítás legfrissebb hírei

A Újhegyi sétány felújításával kapcsolatos legfrissebb hírek szerint a munkálatok következő fázisaként megkezdődik az üzletek előtti járdaszakasz felbontása. A kivitelező cégnek szerződéses kötelessége, hogy a munkálatokat oly módon végezze, hogy az üzletek a felújítás ideje alatt is nyitva tarthassanak, az oda való bejutás valamilyen módon mindig biztosított legyen. Ezért a bejáratok előtti részen ideiglenes térkövek, esetleg padlók lesznek. Ez az állapot várhatóan a projekt befejezéséig fog tartani.

A kivitelező ígéretet tett arra, hogy a sétány világítását megoldja, azaz a gyalogos forgalom útvonalán lámpákat fog felszerelni. Ez nem lesz olyan minőségű, mint a közterületi világítás, de a jelenlegi állapotnál jobb lesz a helyzet. A kivitelező azt is megígérte, hogy kiszélesíti a sétány - jelenlegi egyetlen - átjárójától a gyógyszertár felé vezető kijelölt ideiglenes gyalogos ösvényt.

Kiderült, hogy a Bányató utcában lévő buszmegálló felépítményét, vagyis a beállót leszerelik, ugyanakkor a buszmegálló a helyén marad még egy ideig. A változás a menetrendet nem érinti: a buszok továbbra is a megszokott módon és gyakorisággal fognak közlekedni. Amikor az építési fázis már abba a szakaszba ér, hogy a buszmegálló forgalma azt gátolja, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szakemberei a buszmegállót kb. 50 méterrel távolabb, az Éltes Mátyás Iskola elé fogják áthelyezni. Erről a BKK megfelelő módon tájékoztatni fogja az utasokat.

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

 

Forrás: Pro-koord, Kőbánya.hu, Dr. György István Facebook oldala

Márton nap a megújuló Újhegyi sétányon, ahol lesznek gyermekprogramok, kisállat simogatás, valamint 16:00 órától Joós Tamás énekmondó szórakoztatja a gyermekeket. 

Időpont: 2015. november 13., péntek, 15-17 óra
Helyszín: Újhegyi sétány - Harmat utca kereszteződésében lévő SPAR üzlet előtt

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

 

Published in Aktuális

Októberben elindult, és azóta is javában folyik az Újhegyi sétány felújítása. Hamarosan befejeződik a bontási fázis, és kezdődik az építés, ami remélhetőleg sokkal kevesebb zajjal és kosszal jár. 

A kellemetlenségek enyhítése, valamint a városrész megszépítése érdekében az építkezést végző Everling Kft. háromezer télálló árvácskát ajánlott fel a lakóknak és a környéken lévő intézményeknek. A virágok szétosztására október 26-án került sor a Szőlővirág parkban. Az eseményről a PocketTV egy kisfilmet készített, amely megtekinthető ERRE a linkre kattintva.

A felújításban részt vevők mindannyian fontosnak tartják, hogy a környéken lakó emberek, és az intézmények dolgozói folyamatos tájékoztatást kapjanak az őket érintő eseményekről. Ennek érdekében heti rendszerességgel bejárást tartanak. Az első ilyen eseményről szintén készült videó-összeállítás, amely megtekinthető IDE kattintva

Az októberi bejárás során számos kérés, kérdés és észrevétel érkezett. Az ideiglenesen kialakított, járdalapokkal lerakott gyalogos ösvénnyel kapcsolatban például kifogásolták, hogy az keskeny, ezért esetenként balesetveszélyes. A kivitelező cég ezért megvizsgálja, hogy hol tud a helyzeten változtatni, és ahol megoldható, ott természetesen kiszélesítik azt. Kiderült, hogy az építkezés közvetlen közelében lévő lakóházak mellett lévő lépcsőkre azért nem helyeznek ki rámpákat, mert azokat hamarosan elbontják. Szó volt az újhegyi gyerekek kedvenc, mászókaként használt ferde olajfájáról is, amelyet sokan szeretnének a felújított sétány részeként megőrizni. A bejáráson derült fény a köztéri szemetesek hiányából eredő problémákra, amelyeket ideiglenes szemétgyűjtők felállításával orvosolnak.

Az Újhegyi sétányon új közvilágítás épül, ez azonban jelenleg problémát okoz sötétedés után. Az üzletsor bérlői ugyan saját költségükre világítást alakítottak ki, de ennek fénye a bekötő utak és a lépcsők, valamint az intézmények előtti területek tekintetében nem elegendő. Ideiglenes közvilágítás ugyanakkor sajnos nem oldható meg, mert azt nem lehetne a biztonsági és érintésvédelmi szabályok megsértése nélkül üzemeltetni. A világítás ügye így a projekt befejeződésével rendeződik majd.

A projekt következő fázisaként megkezdődik az Újhegyi sétány melletti parkok építése, tehát további lezárások nehezítik a közlekedést, esetenként csak nagyobb kerülővel lehet majd az üzleteket és az intézményeket megközelíteni. Ezért fontos, hogy mindenki tájékozódjon mielőtt elindulna, milyen útvonalon tudja elérni úti célját. Elkészült a lezárások miatti, gyalogos közlekedést mutató térkép, amely nagyobb méretben EZEN a linken érhető el:

A kerülő utak leírását, valamint az azokat bemutató pontos térképet kihelyezik a lépcsőházakban és az építési területet övező kerítésen, illetve megosztásra került az Újhegyi Facebook oldalon.

"A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg."

 

Forrás: Pro-koord, PocketTV, Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., Újhegyi Facebook oldal

Published in Közösség
Page 5 of 6

Hírek

Régi képek, emlékek

Lakótelep a világ végén
Zajlik a munka
Áll a szobor
Föld út
Már állnak a házak
A Gergely-bánya
Árkok és házak
Épül a lakótelep
Építik a tavat
Épül és szépül

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia