Április 20-án önkormányzatunk is csatlakozott az országosan meghirdetett „A Föld napja” hétvégi programhoz. A kerület több pontján, a helyi közösségek segítségével lakóhelyünk környékének takarításával igyekeztünk „tisztába tenni” környezetünket.
A Kertvárosban megszervezett akció keretében segítséget kaptunk az iskola hetedikes és nyolcadikos diákjaitól, akik jelentkeztek, hogy a pedagógusokkal együtt vegyenek részt a munkában. A lakók részéről csak páran (de annál lelkesebben) vették a fáradtságot, hogy egy-két órányi közös munkával hozzájáruljanak az eseményhez. Köszönet a fiatal hölgyeknek az áldozatos munkájukért. Velünk tartott és oroszlánrészt vállalt még Kiss Pál körzeti megbízott, aki szabadnapját adta közösségünkért. A tavaszi lomtalanítás után szerencsére nem sok feladatunk akadt, inkább a „napi” szemetelés eredményét kellett összeszedni, ami nem volt több egy könnyű sétánál. Így volt idő és lehetőség még az erdőt is „átfésülni”, szerencsére itt sem volt sok tennivaló, leszámítva a kábeltolvajok által hátrahagyott szigeteléseket, maradványokat. A sétaúton lévő szemetesek kiürítése után nem is maradt más dolgunk, mint az erdőt övező árokparton is összeszedni a szokásos, hátrahagyott, eldobott dolgokat. Kilenckor kezdtünk és tizenegyre már végeztünk is. Köszönet a Kőkert Kft-nek a szervezésért, segítségért, eszközökért, és nem utolsó sorban az ajándékba kapott szép virágokért.
Eszembe jutott, öt éve már annak, hogy „birtokba” vettük a Kiserdőt egy alapos nagytakarítással. Akkor a szomszédos Akadémia-újtelepiek is besegítettek, összesen voltunk vagy ötvenen. Délután kettőre végeztünk, mikorra elkészült a gulyásleves is. A jól eső munka után volt sikere a finom ebédnek, az utolsó falatig el is fogyott minden. Akkor többen fogadkoztak, hogy csak szóljunk, ők jönnek segíteni. Sajnos mára megfogyatkoztunk, bár a környezetünkre jobban is vigyázunk. Az erdő, ami addig egyesek szemében csak szemétlerakó volt, és nem szívesen sétáltak át rajta, mára közkedvelt sétahely lett. Családok, kocogók, kutyasétáltató környékbeliek rendszeresen használják, és kihasználják a nyugodt, természetes környezetet. Büszkék lehetünk rá, sok közösség irigyelheti a lehetőségünket.
Bízzunk benne, hogy még sokáig „kitart” a tisztaság, lakótársaink észreveszik a változást, és vigyáznak is rá.
Agócs Zsolt önkormányzati képviselő
A kép egy korábbi akció alkalmával készült, forrása: kobanya-kertvaros.hu