Kenyérszenteléssel és műsorral emlékeztek meg a kőbányaiak államalapításunk, az új kenyér és Szent István királyunk ünnepéről az önkormányzat szervezésében a Magyar Oltárnál.
Új kenyér és a megemlékezők
Az eseményen Helyey László Jászai Mari-díjas színművész mondott verset, míg Kóti Judit népdalénekes és Szerényi Béla népzenész, valamint zenésztársaik előadásában népdalok hangzottak el. A református és katolikus egyház tiszteletesei ünnepi beszédeik megtartása után közösen szentelték meg az új kenyeret.
Ünnepi műsor
Beszédet mondott dr. György István, Kőbánya országgyűlési képviselője, főpolgármester-helyettes, aki történelmi áttekintést adott szent királyunk nemzetépítő tevékenységéről, valamint annak mai napig tartó hatásáról. A beszéd szerkesztett változata a továbbiakban olvasható.
Dr. György István ünnepi beszédet mond, valamint Kovács Róbert polgármester társaságában felszeli a megszentelt kenyeret
Dr. György István ünnepi beszéde:
Tisztelendő Atyák, Tiszteletes Úr! Lelkész Úr! Polgármester úr! Alpolgármester urak, önkormányzati képviselő Hölgyek és Urak! Kedves Kőbányaiak! Tisztelt emlékező egybegyűltek, Hölgyeim és Uraim!
Augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön határon innen és túl, államalapító királyunk I. István 1083-ban történt szentté avatásának napján, a Magyar államiságot ünnepeljük.
I. István király, 997-től 1038-ig tartó uralkodása alatt a magyar törzsek szövetségéből kialakult fejedelemségeket egységes, keresztény magyar királysággá alakította át. Ez 1028-tól az egész Kárpát-medencére kiterjedt. Az általa meghirdetett új politikai irányvonalnak ellenszegülő törzseket fegyverrel vagy békés úton behódoltatta, a lázadásokat leverte. Az ezeréves magyar törvénytár a Corpus Iuris Hungarici az általa alkotott törvényekkel kezdődik. Az államszervezet kiépítésével párhuzamosan megszervezte a magyar keresztény egyházat, ezért ő és utódai viselhették az apostoli király címet.
István atyja életében a nyitrai dukátus a Nyitrai Fejedelemség és Hercegség ura volt, majd 997-ben, Géza fejedelem halála után követte őt a fejedelmi székben. Géza azért, hogy fia számára biztosítsa a hatalmat, halála előtt megeskette a főurakat, hogy fiát fogják támogatni a fejedelemi trónon.
Amikor Géza meghalt, az eskü ellenére Koppány a szeniorátus és a levirátus jogára való hivatkozással István megözvegyült édesanyját, Saroltot feleségül kívánta venni és bejelentette igényét a fejedelmi trónra. Koppány mellé sorakoztak fel a régi rend és a törzsi szabadság hívei, akikben az ellenállást az is fokozhatta, hogy István körül nagy számban csoportosultak idegen nemzetiségűek, főleg németek. A döntő ütközetre a feltételezések szerint valahol Veszprém közelében került sor, ahol István megverte a Koppány elavultnak számított könnyűlovas seregét; a csatában Koppány is életét vesztette. István és Koppány harcában nemcsak az forgott kockán, hogy ki lesz a magyar nép uralkodója, hanem a keleti és nyugati orientáció „Bizánc vagy Róma” kérdése is.
Koppánnyal aki Ajtonyhoz hasonlóan bizánci rítus szerint keresztelkedett meg, a bizánci politikai befolyás erősödött volna, míg István győzelmével a német-római irányvonal nyert teret.
Ezután István - mint Isten kegyelméből uralkodó király - el akarta magát ismertetni az ország határain túl is. Ennek érdekében 999-ben Asztrik pannonhalmi apátot küldte Rómába, hogy az ott időző II. Ottóval tárgyaljon, a kortárs Theotmár merseburgi püspök legalábbis így tudta.
István szentté avatása előtt a Kisebb legenda már arról tudósít, hogy II. Szilveszter pápa volt a követjárás célja, akitől koronát és apostoli áldást nyert, ezzel Magyarország belépett az európai keresztény nemzetek sorába, ezen belül is a nyugati kereszténység felé orientálódott. Mindezek mellett megtartotta függetlenségét, és nem lett a császár hűbérese, bár a korona elfogadása az európai hatalmi rendszerbe tagozódás jelképe volt. Ezzel megalakult a keresztény, független Magyar Királyság.
A koronázás időpontjául a krónikák és az évkönyvek hol az 1000., hol az 1001. évet adják meg. A pécsi püspökség alapítólevelének dátumából kiderül, hogy 1009. augusztus 23-án István király uralkodásának 9. évében volt, a koronázás tehát 1000. augusztus 23. és 1001. augusztus 22. között történt. A 11-12. században vezetett királylajstrom szerint, amely tartalmazta István király uralkodásának hosszát év-hó-nap-ban megadva, a koronázás és a halál között 7 hónap 14 nap telt el. Halála augusztus 15-re esett, így a koronázás dátumául 1001. január 1. adódik.
A koronázás után István Magyarország uralkodója lett, ám tényleges hatalmának megszilárdításáért még tennie kellett, le kellett győznie törzsi ellenfeleit. A harcokat elsőként 1003-ban indította meg Erdély ellen, ahol saját nagybátyja, Gyula ellen küzdött. István Észak-Erdély elfoglalása után megalapította az erdélyi püspökséget. István 1008-ban a fekete magyarok ellen viselt hadat. A fekete magyarok feltehetően a Délkelet-Dunántúlon élő idegen etnikumú katonai segédnépekkel, a kavarokkal/kabarokkal azonosak.
A Maros vidéken Ajtony vezér épített ki erős törzsi államot. Ő Istvántól függetlenül felvette a görög rítus szerinti kereszténységet, de nem igazán élt a hit szabályai szerint: egyszerre hét felesége volt.
A király 1028-ban lépett fel Ajtony ellen. A hadak élére Csanádot, Doboka fiát állította, aki győzelmet aratott a marosvári nagyúr felett, és ő maga vetett véget a törzsfő életének és államának. Ezzel a győzelemmel lezárult az uralkodása alatti belháborúk kora, és István ténylegesen is az egész Kárpát-medencére kiterjedő ország ura lett.
István és Gizella házasságából feltehetően több gyermek született, egyes történészek szerint szerint két fiú és három lány. A két fiút név szerint is ismerjük. Egyikük Ottó, másikuk – akit 1083-ban szentté avattak és később Imre néven tiszteltek. Ottó bizonyára fiatalon meghalt, így utódlás szempontjából Henrik maradt az uralkodópár egyetlen reménysége. Így neveltetésére is nagy gondot fordítottak, a velencei Gellért is foglalkozott a trónörökös tanításával, István pedig az Intelmekben foglalta össze fia számára a jó király teendőit.
Imre meg is házasodott, ám mikor 1031-ben vadászat közben egy vadkan halálra sebezte, minden remény elveszett arra, hogy István egyenes ágon adja tovább királyi címét. E szörnyű csapás beteggé tette a királyt, és az csak tetézte fájdalmát, hogy közvetlen rokonai között senkit nem látott alkalmasnak, hogy örökébe lépjen és keresztény hitben megtartsa az országot.
Apja testvérének fiai, Vazul és Szár László jöhettek számításba, azonban László még mindig pogány hiten volt, Vazul pedig bizánci rítusú keresztény volt. Választása végül lánytestvérének fiára, Orseolo Péterre esett, aki már az 1020-as évektől kezdve a magyar királyi udvarban élt, mert az Orseolo-család ellen fellázadtak a velenceiek, így Péter anyjával és húgával együtt István udvarába menekült. István döntése Vazulból elégedetlenséget váltott ki és kevéssel 1031 előtt merényletet követett el István ellen. István nem ítélte halálra a lázadó Vazult, de uralkodásra alkalmatlanná tette azzal, hogy megvakíttatta és fülébe forró ólmot öntetett. Vazul fiait, Leventét, Andrást és Bélát pedig száműzte az országból.
Haláláról a Képes Krónika a következőképpen ír:
2. krónika, 70. cikkében írja, SZENT ISTVÁN KIRÁLY MEGHAL, ELTEMETIK FEHÉRVÁROTT A szentséggel és kegyelemmel teljes Szent István király azután országlásának negyvenhatodik évében, a Boldogságos, mindenkoron szűz Mária mennybemenetelének napján kiragadtatott e hitvány világból és a szent angyalok társaságába került.
Eltemették a fehérvári bazilikában, amelyet ő maga építtetett Isten szentséges anyja, a mindenkoron szűz Mária tiszteletére.
Sok jel és csoda történt ott e Szent István király érdemeinek közbenjárására, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségére és magasztalására, aki áldott legyen örökkön örökké, Ámen. f [12]
István 1038. augusztus 15-én halt meg, holttestét az általa emeltetett székesfehérvári bazilikában helyezték örök nyugalomra.
I. László magyar király 1083. augusztus 20-án VII. Gergely pápai engedélyével, a magyar püspökök, apátok és előkelők jelenlétében I. István király ezüstládába zárt ereklyéit a székesfehérvári Bazilikában oltárra emelte, ami I. István király szentté avatását jelentette. Ezután „a felszentelés ünnepségének befejeztével a szent testet az egyház közepén (in medio domus) fehér márvány szarkofágban helyezték el.” Ezzel ő lett az első magyar katolikus szent és egyben szent király.
Koronázása millenniumi évében, a 2000-ben augusztus 20-án I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ortodox pátriárka a budapesti Szent István-bazilika előtt bemutatott szentmisén jelentette be, hogy a keleti keresztények is felvették egyházuk szentjei közé. Így a nagy egyházszakadás, az 1054-es szkizma óta Szent István király az első, akit mind a római katolikus, mind az ortodox hívők szentként tisztelnek, személye így ökumenikus hidat is jelent.
Szent István nem akármilyen államférfiúi erényekkel rendelkezett. Nem volt kis kihívás kora Európájában felismerni, hogy népének, nemzetének fennmaradására milyen feltételek mellett ad majd a történelem nagyobb esélyt.
A krónikák lapjait olvasva könnyen eshetünk abba a hibába, hogy bele sem gondolunk, hogy István megkoronázásával, a keresztény állam megalapításának egy nagyon fontos államjogi aktusa megtörtént ugyan, de ezzel közel sem volt befejezett a Magyar állam stabilitásának biztosítása. A külső diplomáciai manőverek és hatalmi háborúk mellett a belviszályok csaknem harminc éven át tartottak, még 1031 körül is kíséreltek meg merényletet István király ellen, a pogányság visszaállításának szándékával.
Szent István igen erős ősi pogány hagyományokkal fordult szembe, nem lehetett népszerű kora ősi magyar szokások szerint élő nagyurai által vezetett nemzetségek tagjai előtt. Ma pedig úgy tekintünk rá mint államalapító szent királyunkra. István király akaratát tűzzel vassal érvényesítette, kora ellenfelei másképpen gondolkodtak róla mint az utókor.
Fel kellett ismernie, hogy az őt követő hívei mellett fél országával szembe kell fordulnia, hogy új rendet alakítson ki, olyan államot teremtett, amelyet háromszáz évig egész Európa tisztelt és félt. Olyan államot, amely mellett népek tűntek el a történelem sülyesztőjében, olyan államot, amely ezer éve fennáll, olyan államot, amelyet évszázadokkal később súlyos történelmi viharok tépázták, mégis az általa alapított államban Kölcsey szavaival: „él nemzet e hazán”.
A mai Magyarországon új államot ugyan nem kell alapítani, de megint olyan korban élünk, amikor a történelem új kihívások elé állítja az ország vezetőit, kiszolgáltatottságunk külső és belső okait a körülményekhez képest minél teljesebben fel kell számolnunk, alkotmányos berendezkedésünket új rend szerint kell átalakítanunk. Ma is vannak olyanok, akiknek ez nem tetszik, kiszolgáltatottságunk külső és belső okozói nem nézik jó szemmel, hogy szakítani akarunk azzal a politikával, amely mindent hozott az országnak és a nemzetnek csak felemelkedést és jólétet nem.
Sokan vannak akik felismerték, hogy a régi módon nem mehetnek tovább a dolgok tovább, de saját egyéni életükben nem jöttek a várt változások, és most elfordulni látszanak az ország sorsán változtatni akaróktól.
Egy ország sorsán változtatni, új rendet kialakítani, a kiszolgáltatottságot a körülményekhez és a lehetőségekhez képest minél inkább felszámolni nem megy három négy év alatt. Úgy különösen nem, hogy rövid idő alatt mindenki nyertesnek érezze magát. Tudom nagyon nehéz sőt sokaktól a lehetetlen határát súrolja azt elvárni, hogy ne saját sorsuk alakulásán keresztül mérjék a körülöttük zajló dolgokat. Mivel is mérnének mással? Mégsem mehetünk el szó nélkül a mellett, hogy nincs más választásunk, minthogy szakítsunk az olyan nézetekkel, amelyek szerint nem kell saját kezünkbe vennünk a sorsunk irányítását, még akkor is, ha sokaknak ez nem tetszik. Miért is tetszene ez azoknak, akik haszonélvezői voltak az ország végtelen kiszolgáltatott helyzetének?
Veszélyes vizeken evezünk.
Miközben a végtelenül elhibázott gazdaságpolitika és a pénzügyi gazdasági világválság minden negatív hatása fokozottan sújtja az országot, határozott lépéseket teszünk, új gazdasági alapok lerakására. Olyan gazdasági alapokéra amelyekre stabilan felépíthető egy ország jövője. A saját reményeik teljesülését nem tapasztalók csalódása érthető, ezért a mindenkor kormányon lévők felelőssége, hogy olyan politikát folytassanak, amely az emberek életét könnyebbé teszi. Számukra minél inkább érzékelhetővé kell tennünk, hogy a kormány az emberek pártján és oldalán áll, hogy az ő terheiket csökkentő politikát folytat.
Az ország a rendszerváltás óta 1998-és 2002 közötti idő kivételével mindig többet költött amennyit megtermelt.
Ebben a folyamatban a penge élén járunk. Egyszerre kell az előző kormány által felvett és a választások után visszafizetési esedékessé váló IMF hitelt törleszteni és visszafizetni, és minél többeket jobb helyzetbe hozni, mint amiben voltak korábban. Nekünk ez adatott. A polgári kormánynak már másodszor a más kormányok által felvett hitelek visszafizetése, az ország stabilizálása jutott osztályrészül.
Így jártunk 1998 és 2002 között is, akkor is nekünk kellett a felvett IMF hitelt teljes egészében visszafizetni, és így vagyunk most is, az előző kormány által felvett IMF hitelt most augusztusban fizettük teljes egészében vissza. Más kormányok adósságból és kecsegtető hitelek ígéretével teremtettek adható javakat, a mi célunk az, hogy ne hitelből teremtsünk feltételeket a boldoguláshoz, hanem teljesítményből. A családok és az emberek terheinek csökkentése mindennél fontosabb. A terhekből pedig a bankoknak, a multicégeknek és azoknak is ki kell venniük a részüket, akik az elmúlt 20 évben extraprofitot realizálva gazdagodtak. Még ha ezt sokan nem is érzik, akkor is tény, hogy ezekből a terhekből helyezett át a kormány az emberek válláról olyan szereplők vállára ezer milliárdos terhet, akiknek eddig ilyet nem kellett vállalniuk. Hogy ez nem tetszik a nemzetközi pénzvilág szereplőinek azt tudjuk, és azt is tudjuk, hogy ez nem tetszik az Európai Unió egyes tagországainak és intézményeinek sem. Hogy emiatt az országot pellengérre állítják nem méltányos dolog, mint ahogy az sem volt az, ahogy a túlzott deficit eljárás alóli mentesítés folyamatában jártak el velünk szemben az Európai Unió intézményei.
Túl vagyunk rajta. A kormány most a rezsicsökkentéssel tud segíteni és azzal, hogy megteremti az alapját egy fenntartható teljesítményre építő gazdaságpolitikának, hogy a vállainkon lévő terhek súlyát folyamatosan csökkentsük, és megalapozzuk Magyarország szorgalmat, az egyének és a családok boldogulását, a teljesítményt és a munkát elismerő jövőjét.
Szent István az ősi hagyományokkal szembemenve alapított keresztény új államot, amikor fizikai és szellemi csatáit vívta, szinte a lehetetlenre vállalkozott. Vitte azokat is a boldogulás útján, akik nem akartak vele menni, és neki lett igaza. Egyéni sorsok akkor is voltak, volt aki jobban boldogult, volt aki kevésbé.
Mi akik hiszünk Istenben tudjuk, hogy a Jóisten segítsége nélkül, Mária oltalma nélkül nem tudta volna azt az óriási munkát elvégezni, és eredményre vinni.
Mindenki kitartására, szorgalmára, munkájára, hitére szükség van. Azokéra is akik nem hívők és a történelem menetét más forrásokból igyekeznek levezetni.
Csak legyen türelme és kitartása és bölcsessége az országnak és az embereknek, ezeknek a folyamatoknak az eredményét beérni látni.
Persze örök igazság, hogy itt a földön a történelem és a nép az ítélőbíránk.
Segítsünk magunkon, s az Isten is megsegít bennünket!
Államalapító Szent István királyunk előtt fejet hajtva nemzeti ünnepünkön nem tudok mást kívánni, mint azt az örök igazságot, adjon a Jóisten elég erőt nekünk, hogy megváltoztassuk a megváltoztathatót, adjon elég türelmet, hogy belenyugodjunk a megváltoztathatatlanba és adjon elég bölcsességet, hogy meg tudjuk különböztetni a kettőt egymástól.
Isten Óvja Magyarországot!
Isten óvja Budapestet!
Isten óvja Kőbányát!
