Aktuális
A Kőbányai Önkormányzat szeretettel meghívja Önt és családját az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezendő ünnepségére 2022. március 11-én és 15-én.
Program:
Március 11., péntek
17.00 – Fáklyás felvonulás
Gyülekező 16.30-tól a Conti-kápolna előtti téren.
Útvonal: Kápolna tér – Ihász utca – Halom utca – Szent László tér – Magyar Oltár.
A felvonulást a Tébláb Művészeti Iskola néptáncosai, valamint Olasz György és barátai kísérik.
18.00 – Ünnepi megemlékezés a Magyar Oltárnál (Szent László tér)
Beszédet mond: D. Kovács Róbert Antal, Kőbánya polgármestere
"Vannak napok, melyek nem szállnak el"
A KOHÓ Műhely ünnepi műsora
Március 15., kedd 10.30-14.00
Március idusán
Ünnepi családi program a Kőbányai Helytörténeti Gyűjteményben (1102 Budapest, Füzér utca 32.)
Családi program, ahol minden korosztály talál magának ünnepi elfoglaltságot. Műsorszámok, játékok, kézműves foglalkozások, amelyek közelebb hozzák a történelmet a kicsikhez… és a nagyokhoz is. A szabadságharcaink katonás lelkesedését idéző tavaszünnepen az Aranyalma páros és a TÉBLÁB Alapfokú Művészetoktatási Intézmény részvételével, sok zenével, tánccal, énekkel és játékos próbatételekkel idézzük meg a múltat.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
A belépés díjtalan!
Forrás: korosi.org
A Lefi - Helytörténeti szempontú beszélgetés a Lefkovits Cukrászda múltjáról február 24-én!
Lefkovits Gyula, Kőbánya legrégibb cukrászdájának vezetője 1938-ban nyitotta meg cukorkaboltját a később Munkásnak hívott mozi tőszomszédságában. Rengeteg örömöt és viszontagságot meg- és túlélve az üzlet ma is működik. Meghívott vendégeink: Lefkovits Zsuzsanna, valamint Fülöpné Benjamin Gabriella, a Kőbánya Kiváló Cukrászdája címmel kitüntetett Lefkovics Cukrászda vezetője.
Időpont: 2022. február 24., csütörtök 17 óra
Helyszín: Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény, 1102 Budapest, Füzér u. 32.
A belépés díjtalan!
Forrás: korosi.org
A Kőbányai Önkormányzat 2022-ben is csatlakozott a Magyar Paralimpiai Bizottság és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége szervezésében meghirdetett Lélekmozgató Programhoz. Szeretettel várnak minden érdeklődőt a Kőbányai Önkormányzat és a Kocsis Sándor Sportközpont közös rendezvényén a LÉLEKMOZGATÓ NAPON, amelyre a belépés ingyenes.
Időpont: 2022. február 24. csütörtök, 9:00-11:00
Helyszín: Kocsis Sándor Sportközpont Paralimpiai Csarnok (1107 Budapest, Bihari utca 23.)
Program:
9:00 Megnyitó
9:15 Sportbemutató
9:30-11:00 Szabad sportolási lehetőség
A résztvevők kipróbálhatják a kerekesszékes vívás és kosárlabda, a teke, a célbadobás pingpong labdával, valamint a darts sportágakat.
Minden résztvevő ásványvizet, csokoládét és emblémázott nyakpántot kap ajándékba.
A Lélekmozgató Nap az aktuális járványügyi szabályok alapján kerül megrendezésre. A rendezvényen a járványügyi szabályokat mindenki köteles betartani!
Forrás: Kőbányai Önormányzat
A Kőbányai Önkormányzat versenyt hirdet kőbányai óvodás és iskolás csoportok/közösségek részére: kié lesz a legkreatívabb, hulladékból, újrahasznosított anyagokból készült jelmez?
Az elkészült pályaművek fotóit - az intézmény, csoport/osztály pontos megjelölésével - a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre várják.
Beküldési határidő: 2022. március 1.
A versenyre 4 korcsoportban lehet nevezni:
• I. korcsoport: óvodások
• II. korcsoport: alsó tagozatos tanulók
• III. korcsoport: felső tagozatos tanulók
• IV. korcsoport: középiskolás diákok
A beküldött munkákat az Önkormányzat Facebook-oldalán közzéteszi és szavazásra bocsájtja. A legötletesebb jelmezek készítőit értékes díjakkal jutalmazzák!
Forrás: kobanya.hu
A Kőbányai Önkormányzat maszktervező pályázatot hirdet kőbányai óvodások, iskolások és felnőttek részére. A rajzok elkészítéséhez egy mintasablont biztosítanak, ezt kell letölteni, kinyomtatni, majd tetszés szerint díszíteni a maszkot.
A pályázatra három korosztályban lehet nevezni:
I. korcsoport: óvodások
II. korcsoport: iskolások
III. korcsoport: felnőttek
A kész alkotásokat szkennelve várják a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre.
Kapcsolódó dokumentumok:
Forrás: kobanya.hu
A Kőbányai Önkormányzat szeretettel várja a jeges sportok iránt érdeklődő kőbányai lakosokat, fiatalokat, családokat a 2022. évi Mozdulj Kőbánya! programsorozat és pontgyűjtő akció első rendezvényére, a Kőbányai Jégvarázs Jeges Farsangra.
Időpont: 2022. február 26. (szombat) 14:00-17:00
Helyszín: Kőbányai Jégpálya (1105 Budapest, Ihász u. 24.)
Program:
13:30 Helyszíni regisztráció
13:50 Balesetvédelmi oktatás
14:00 Megnyitó
14:10 Táncbemutató a jégen
14:45 Tréfás sor- és váltóverseny
15:30 Szabad korcsolyázás
Korcsolyabérlésre a helyszínen 600 Ft/alkalom áron van lehetőség. Korcsolya és kesztyű viselése kötelező! A Jégvarázs szereplőkkel játék és fotózás, valamint az első 200 jelmezben érkező ajándékot kap. A Mozdulj Kőbánya! pontgyűjtő füzet a helyszínen átvehető.
A rendezvényen való részvétel ingyenes!
Forrás: Kőbányai Önkormányzat
Közeleg a Valentin-nap. Önök tudják már, mivel szeretnék meglepni Kedvesüket? Egyedi ajándékkal hangulatos csomagolásban? Esetleg egy házi készítésű kreatív finomsággal? Vagy az ünnepre jellemző hagyományos, kézzel gyártott képeslappal?
Ha úgy érzik, szívesen megosztanák velünk Valentin-napi ötleteiket, akkor készítsenek az elkészült tárgyakról, ajándékokról, ünnepi ételekről vagy lakásdekorációkról fényképeket, és február 10-éig küldjék el a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre. Kérjük, a fotók mellett írják meg a pályázó nevét, életkorát és elérhetőségeit (cím, telefonszám). A beérkezett fényképeket folyamatosan közzétesszük a Kőrösi Kulturális Központ Facebook-oldalán.
A legjobbaknak ítélt ötleteket díjazzuk. A pályamunkák megítélésekor egyszerre lesz szempont az ötletesség, az igényes kivitelezés, és a fotó minősége.
Online eredményhirdetés február 14-én, hétfőn 18 órakor várható a Kőrösi Kulturális Központ Facebook-oldalán. A díjazottak nevét D. Kovács Róbert Antal polgármester úr ismerteti majd.
A verseny lezárásaképpen további polgármesteri és alpolgármesteri különdíjak kerülnek majd odaítélésre. Ezek mikéntje azonban legyen az ünnepi alkalom meglepetése!
Szeretettel várjuk pályamunkáikat!
Médiapartner a PályázatMenedzser.hu.
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Forrás: korosi.org
"Kőbányai Bringások" címmel Verbai Lajos vetítettképes előadása várja az érdeklődőket 2022. január 27-én a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény épületében.
A magyarországi kerékpározás kezdeti időszakában Kőbányának, a helynek és az itt élőknek, esetenként a helyi üzemeknek jelentős hatása volt az új jármű elterjesztésében. 1869-ben Kőbányán zajlott Magyarország első kerékpárversenye és ezzel kezdetét vette a „kőbányai-bringasztori”. "A kengyelfutó gép (...) munkás ember használatára nem ér semmit; nagy gyerekek játékszere az egész." – írta az eseményről beszámoló korabeli újság. Nem lett igaza, néhány évtized múltán a bicikli népszerű közlekedési eszközzé vált Kőbányán, és mindenütt máshol.
Időpont: 2022. január 27., csütörtök 17 óra
Helyszín: Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény, 1102 Budapest, Füzér utca 32.
A belépés díjtalan!
Forrás és további információ: korosi.org
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …