Gazdaság, beruházás és vállalkozás
Az ország legújabb bevásárlóközpontja, a budapesti Köki Terminál jól startolt, az újdonság kíváncsiságán túl az üzleti forgalom is meghaladta a várakozásokat. A többfunkciós kereskedelmi létesítményt megkedvelték a vásárlók, a tapasztalatok szerint nemcsak a régióból, hanem a főváros más kerületeiből is szívesen érkeznek. A családbarát, gyerekközpontú üzleti centrum új tartalmi színfolt a plázákat kedvelő hazai közönség számára.
Az október közepén megnyílt legújabb hazai bevásárlóközpontnak már az első héten 340 000 látogatója volt. A Köki Terminál ezzel csúcsot döntött a látogatószámot tekintve, miként a kereskedelmi forgalom is igazolja, hogy jó helyen épült fel az intézmény. A Budapest kapujának is nevezett üzletház közlekedési szempontból ideális helyen, a metro végállomásnál, autóbusz valamint vonat csomópontok találkozásánál, fedett pályaudvari térről is jól megközelíthetően fogadja a látogatóit, akik az első másfél hónap tapasztalatai szerint megkedvelték a létesítményt. A kereskedelmi bérlők is elégedettek, többek között a KFC, A Müller, a Reno, a Hervis, az Euronics is kedvező tapasztalatokról számolt be, és újabb jelentős partnerek, mint a Swarovski, a DM, a Régió bővítik az amúgy is rangos kereskedői kört. A Köki Terminál sikerének része az aktív marketing tevékenysége, már a nyitást megelőzően például állásbörzét hirdettek. A sok száz jelentkező közül ma jónéhányan az üzletközpont dolgozói. Az év végi ünnepi forgalomra tekintettel újabb kedvezményekkel, többek között az ingyenes parkolási idő három órára bővítésével és változatos színes kulturális rendezvényekkel várják a látogatókat. A Köki Terminál az első hetek tapasztalatai alapján családi bevásárló központ lesz, ahol a bevásárlást családbarát szabadidős programok színesítik.
Átadták a Fővárosi Gázművek első nyilvános sűrített földgáztöltő (CNG: Compressed Natural Gas) kútját Budapesten a Mol Kőbányai úti üzemanyagtöltő állomáson, csütörtökön.
György István főpolgármester-helyettes az átadó ünnepségen hangsúlyozta: Budapest számára nagy jelentőségű ez a beruházás, a főváros úttörő szerepet kíván betölteni a környezetkímélő CNG üzemanyag kutak elterjesztésében, hiszen az üzemanyagárak alakulása, a környezetvédelmi vállalások teljesítése új technológiák bevezetésére ösztönöz.
Koncz László, a Fővárosi Gázművek vezérigazgatója kiemelte a sűrített földgáz környezetkímélő hatását, és szólt arról, tárgyalásokat folytatnak budapesti nagyvállalatokkal, hogy gépjárműflottájukat CNG üzemi autókra cseréljék, a Főgáz pedig fokozatosan megkezdi teljes autóállományának CNG járművekkel történő kiváltását.
Ünnepélyes szalagátvágás, középen Dr. György István, Kőbánya országgyűlési képviselője, Budapest főpolgármester-helyettese
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Forrás: MTI
A kokibazar.hu oldalon olvasható információk szerint a Köki Terminál lehetőséget nyújt azon kereskedők és vállalkozók számára, akik üzlethelyiséget nem szeretnének bérelni a komplexumban, ám képviseltetni szeretnék magukat a bevásárlóközpont területén:
Most az Ön vállalkozása is bekerülhet Budapest legújabb, második legnagyobb bevásárlóközpontjába!
A Köki Bazár olyan kereskedőknek és vállalkozóknak nyújt lehetőséget, akik nem tudnak vagy nem akarnak egy teljes saját üzletet bérelni, de termékeikkel jelen szeretnének lenni a Köki Terminál pezsgő forgatagában.
Mindenki jól jár!
A Köki Bazár nyitott elárusító tere és átlátható rendszere megkönnyíti az eladást, a látogatóknak pedig kellemessé teszi a vásárlással töltött időt. Az Ön terméke/szolgáltatása így mindenki számára elérhetővé válik.
Az elárusító helyek előnye, hogy fölösleges kiadások nélkül, mégis minőségi módon jelenítheti meg termékeit. A bazársoron sétálókkal kialakítható közvetlen kapcsolat nagyszerű üzleti lehetőség.
A Köki Terminál egyedülálló jellemzői:
napi 100.000 vásárló a bevásárlóközpontban
metró végállomás
buszvégállomás
vasútállomás: a dél-magyarországi vonatok pályaudvara
lehajtó a reptér gyorsforgalmi útjáról (oda-vissza)
A Köki Bazár egyedülálló jellemzői:
kis alapterületű elárusító helyek (már 4nm-től)
mediterrán, közel-keleti hangulat és stílus
szökőkút
igazi bazári hangulat nyüzsgő emberekkel és árucikkek tömegével
folyamatos nyitvatartás (nem csak karácsony)
Karácsonyi főszezon előtti nyitás!
A Köki Bazár bérlőinek várható árukínálata:
bizsu
laptop
bőrdíszmű
cipő
könyv
illatszer
elektronika
DVD
játék
fénymásolás
édesség
régiség
ruha
stb...
Amennyiben Önt is érdekli a lehetőség, kérjük minél előbb vegye fel velünk a kapcsolatot, vagy amennyiben e-mail címünkre kitöltve elküldi az oldalunkon található szándéknyilatkozatot, a megadott elérhetőségein rövidesen megkeressük*.
A pavilonok már csak korlátozott számban elérhetők!
*A Köki Bazár fenntartja a jogot, hogy a jelentkezés idejétől eltérő sorrendben bírálja el a megjelenési kérelmeket.
Köki Bazár
Tel: +36 20 449 6888
+36 30 3737 351
e-mail:
This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Forrás: kokibazar.hu
Október 19-én ünnepélyes alapkőletétellel kezdődött meg a Bosch csoport új kőbányai központjának építése, amely első üteme 6 milliárd forintos beruházással valósul meg Kőbánya újhegyi városrészében.
Az alapkő
Az új komplexum ad majd helyet a cég Budapesti Fejlesztési Központjának, valamint több más részlegének. A német Bosch csoport - amely az idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját - 2005-ben hozta létre Kőbányán fejlesztési központját, ahová nemrég már a 600. mérnököt is felvették.A központ jelenleg egy bérelt épületben működik a Gyömrői úton, most e mellett vettek meg egy csaknem 32.000 négyzetméteres telket, itt épül az új komplexum.
Ide épül majd a központ, a munkagép már megkezdte a fúrást
Thomas E. Beyer, a magyarországi Bosch csoport vezetője elmondta: az építkezés megkezdése mérföldkő a vállalat életében, a beruházással a Bosch további, magyarországi fejlődését szeretnék megalapozni. Hangsúlyozta: az új bázis építésével a Bosch ismét elkötelezte magát a magyar tudás, a magyar mérnökök mellett. A Bosch új kőbányai komplexuma két ütemben valósul meg, a most elkezdett első ütem 6 milliárd forint értékű beruházással 2013 elejére fejeződik be, a második ütem pedig jövőre kezdődik és 2014-ben zárul.
Sátor az alapkő felett
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az alapkőletétel kapcsán hangsúlyozta: a kormány a stabilitást és a kiszámíthatóságot szem előtt tartó, hosszú távú intézkedésekkel kívánja az ország versenyképességét javítani. A Bosch Budapesti Fejlesztési Központjának bővítése közvetlenül is tartós munkahelyeket biztosít a magasan képzett, elsősorban mérnök végzettséggel rendelkező diplomásoknak, ezzel hozzájárulva az értékes humán erőforrások itthon tartásához.
Kovács Róbert kőbányai polgármester az eseményen elmondta, hogy minden polgármester álma, hogy alapkőletételeken vehessen részt. Kőbánya a megújulás fellegvára, amely történelme során már többször volt képes új alapokon újjászületni. Eleinte a kőbányászat, majd a bortermelés, aztán a söripar, végül pedig az ipar vált meghatározóvá a kerület életében. A mostani beruházás a kerület aktuális megújulásához, fejlődéséhez járul hozzá. Az ilyen fejlesztések a polgármester szerint nagyon fontosak a kerület számára, ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy a vállalkozások és cégek együttműködő partnerre lelhessenek az önkormányzatban.
A bal oldali képen Kovács Róbert polgármester mond köszöntőt, a jobb oldali képen Thomas E. Beyerrel, a magyarországi Bosch csoport vezetőjével beszélget
A Bosch vezetői, az államtitkár és a polgármester közösen falaz
Megkezdődött az Örs vezér téren az Árkád II. bevásárlóközpont beruházása - írja a Világgazdaság a Property Magazine szaklapra hivatkozva. A fejlesztő, az ECE Projektmanagement Budapest Kft. ügyvezető igazgatója, Gyalay-Korpos Gyula a Világgazdaságnak azt nyilatkozta, hogy a hét éve megnyitott első egység üzleti sikere győzte meg a cég tulajdonosait az újabb fejlesztésről. A német Otto család tulajdonában lévő ECE finanszírozó partnere a 80 millió eurós beruházásban a Deutsche Bank lesz. A tervek szerint 2013-ra elkészülő Árkád II.-ben 20 ezer négyzetméter kiadható terület lesz, és a két épületet összekötésével a legnagyobb kereskedelmi területű bevásárlóközpont jön létre. A második egység megnyitása után a régebbi épület felújítása következik, s a munkálatokkal várhatóan 2013 őszén végeznek. A lap összeállítása szerint az ECE érdekeltsége a pécsi, a győri és a szegedi Árkád üzletközpont, valamint a debreceni Fórum Debrecen.
Október második felében a Dreher Sörgyárak Zrt. területén egy Toyota Prius típusú járőrautót helyez üzembe a Justice Security Kft. Az időzítés nem véletlen: a cég idén októberben ünnepli 10. születésnapját, amit a tulajdonosok – Kovács György és Feke László, maguk is a Dreher Sörgyárak egykori munkatársai - szerettek volna emlékezetessé tenni az egyik legrégebbi ügyfelük számára is.
„A 10. éves Justice Security Kft. elkötelezte magát a környezetvédelem mellett. Ennek szellemében nemcsak a szelektív hulladékgyűjtést, környezettudatos eszköztervezést, alkatrész-felhasználást vezettük be vállalatunknál, hanem Magyarországon, a védelmi-biztonsági tevékenységgel foglalkozó állami és magánszektor szervezetei közül elsőként állítunk hibrid járőrautót üzembe, ezzel is támogatva a környezetvédelem iránt köztudottan elkötelezett megbízónkat” – mondta Kovács György, a Justice Security Kft. ügyvezető igazgatója.
A 136 lóerős Toyota Priust 1,8 literes benzines, úgynevezett Atkinson-ciklusú benzinmotor, és egy 80 lóerős elektromotor hajtja. Az autó 10,4 másodperc alatt gyorsul 100-as tempóra és akár 180-nal is képes lenne száguldani (természetesen nem a Sörgyár területén). A 445 literes csomagtartóban helyet kapott egy defibrillátor is, amely egyébként a Justice Security Kft. minden járőrautójában megtalálható.
Az autó fogyasztásával kapcsolatban Kovács György kiemelte: „a gyártó hihetetlenül alacsony értéket, 3,9 litert adott meg vegyes ciklusban. Ehhez mindössze 89 gramm CO2 kibocsátás tartozik száz kilométeren. Az autó lényegesen gazdaságosabb üzemeltetésű hagyományos társainál és a környezeti terhelése is alacsonyabb, A hibrid járőrautóval szmog riadó elrendelése esetén is korlátozás nélkül lehet közlekedni, így ekkor is biztosítani tudjuk a folyamatos üzletmenetet.
Kezelése egyszerű, nem kell kapcsolgatni semmit, az elektromos és benzines működés ki-, és bekapcsolása automatikus. Ugyanakkor lehet csak elektromos működést is választani. Ennek biztonsági előnye, hogy az elektromos meghajtás csendes, ezáltal az autós felderítés hatékonyabb, az úgynevezett „lopakodó” üzemmód alkalmazásával” – tette hozzá Kovács György.
„A fenntartható fejlődésnek rengeteg aspektusa van, a termelés során a környezetvédelmi innovációkban szerencsére már élenjárunk. A Dreher Sörgyáraknál hosszú távra tervezünk, és erre ösztönözzük beszállítóinkat is. Örömteli számunkra, hogy egy évtizedes együttműködést követően a Justice Security Kft. most egy hibrid autót helyez üzembe a Sörgyár területén és ezzel alvállalkozónk is hozzájárul szén-dioxid lábnyomunk csökkentéséhez” – méltatta a biztonsági cég beruházását Kovács Sándor Lóránt, a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalatfejlesztési igazgatója.
Megnyíltak az üzletek a KÖKI Terminálban, a 60 ezer négyzetméternyi bérbe adható kereskedelmi terület 85 százalékán már fogadják a vevőket, és a maradék területnek is lesz bérlője karácsonyig. A dél-pesti régió új közlekedési csomópontját is magába foglaló létesítmény mélyépítési munkái 2008-ban kezdődtek, a beruházás teljes költsége mintegy 40 milliárd forint volt. Ebben az az összegben benne van a 3-as metróvonal végállomásának összekapcsolása a Kőbánya-Kispest vasútállomással, illetve az új buszvégállomás kialakítása is. Az irodaterület nagysága 8 ezer négyzetméter. A mélygarázsban 1.900 autónak jut hely.
Hírek
Mondja el Ön is véleményét a reptéri zajvédelmi intézkedési tervről!
Tisztelt Kőbányai Lakosok!A környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 280/2004. (X. 20.…
Nyugdíjas? Pályázzon kedvezményes üdülésre!
A Kőbányai Önkormányzat pályázatot hirdet kőbányai nyugdíjasok 2024. évi üdültetésére.A pályáza…
Eredményesen zárult a Kékvirág Közösségi Tervezés lakossági fóruma
Eredményes volt a Kékvirág Közösségi Tervezés harmadik lakossági fóruma is, köszönjük a környék…
Adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a NOE és a CBA
Idén is adománygyűjtést szervez a kisgyermekes családoknak a Nagycsaládosok Országos Egyesülete…
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező visszaváltási rendszer - közölte az Energ…
Tudja, mikor jár le a vízórája?
Vízórája van? Hiteles még? Tudja, hogy ezt hogyan derítheti ki? És hogy mit tehet, ha lejár vag…
Közösségi Hírek
Szúnyoggyérítés Kőbánya-Kertvárosban
A Kőbányai Önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy Kőbánya-Kertváros térségében földi...
Az érettségi vizsgák miatt egy héttel később zúgnak fel a…
Az írásbeli érettségi vizsgák miatt egy héttel később, május 13-án lesz az …
Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?
OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési fel…
Lomtalanítás Kőbányán
Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés …
Szúnyoggyérítés Kőbánya teljes területén
A Kőbányai Önkormányzat intézkedett szúnyoggyérítés ügyben! - tájékoztatja …