Az idén is megrendezik az OTP Junior-adidas Streetball Challenge rendezvénysorozatot, amelynek nyitó eseménye Népligetben, az Építők SC. előtti területen lesz május 16-án. A szervező Kőbányai Sportközpont a könnyebb megközelíthetőség érdekében a közösségi közlekedéssel érkezők számára idén is elektromos kisvonat segítségével rendszeres járatot működtet a Planetárium és a verseny helyszíne között. A gépjárművel érkezők számára a Vajda Péter út felől lekanyarodva (FTC pályánál) az Építők Sporttelep parkolóját javasolják igénybe venni.
Részletes program és ismertető EZEN a linken érhető el, míg a nevezési lapok itt tölthetőek le: Nevezési lap 1. és Nevezés lap 2.
Kedves Sportbarátaim!
Örömmel és büszkeséggel köszöntök mindenkit Kőbányán, a mára már hagyománnyá vált Streetball Fesztiválon. Bár ez egy kosárlabdázók ezreit megmozdító, országos fesztivál nyitánya, a streetball nekünk, kőbányaiaknak ennél is többet jelent. Az utcai kosárlabda ugyanis egyike a legtöbb embert megmozgató, összekovácsoló sportoknak. Ahol egyszerre mozdul idős és fiatal, ahol csak az számít, hogy csapatban dolgozzunk, sportszerűen küzdjünk és élvezzük az együttlét minden percét. Ahol senki nem nézi, hogy vadonatúj meze vagy széttaposott sportcipője van-e a játékosnak, mert csak a teljesítmény és a közös játék öröme a fontos. Ahol mindegy ki, honnan jött, NB I-es sportoló vagy lelkes amatőr, óvónő, biztonsági őr, esetleg atomfizikus, ezen a pályán mindenkinek helye van.
Talán megbocsátják elfogultságomat, de ki merem jelenteni: ma kerületünk a kosárlabda-utánpótlás egyik fellegvára. Büszkeségeink az országos hírű Kőbányai Darazsak, ők tavaly európai színvonalú sportlétesítményt kaptak, ahol a gyerekek is méltó körülmények között edzhetnek: a Zsíros Tibor Kosárlabda Csarnokot. Emellett a streetball is évről évre mind több embert hódít meg.
Ez a mi utunk. Kétségtelen és elvitathatatlan: Kőbánya nélkül ma már elképzelhetetlen ez a fesztivál. Ha nem volt, ha nem voltál még soha nálunk, ezt mindenképp ki kell próbálni! Aki pedig már járt itt, pontosan tudja, milyen élmények várják Budapest legnagyobb közparkjában.
Találkozzunk május 16-án Kőbányán, a Népligetben, a Streetball Fesztivál nyitóeseményén! Várunk minden sportolót és sportbarátot!
Kovács Róbert
Kőbánya polgármestere
Kattintson a plakátra a programfüzet megnyitásához!