Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Figyelem: extrém hideg közeleg!

Rate this item
(1 Vote)

Vörös kód riasztást adott ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a várható extrém hideg miatt. Az előrejelzések szerint a következő napokban éjszaka akár -20 fok is várható.

A vörös kód szerint a hajléktalanokat segítő szervezetek mellett szükség esetén a bentlakásos intézményeknek is meg kell nyitniuk kapuikat a rászorulók előtt. Arra kérik a lakosságot, hogy a következő napokban fokozottan figyeljenek oda az utcán kihűléssel fenyegetett, és az otthonukban egyedül élő idős emberekre egyaránt, és szükség esetén hívjanak nekik segítséget.

A Menhely Alapítványt a nap 24 órájában hívhatjuk a 338-4186-os telefonszámon, ha segítségre szoruló embert látunk. A riasztás a mostani meteorológiai előrejelzések alapján várhatóan egy hétig lesz érvényben. Február utolsó napjaiban ugyanis akár -20 fok is lehet éjszakánként, de nappal sem emelkedik nulla fok fölé a hőmérséklet.

A Nemzetgazdasági Minisztérium munkavédelmi főosztálya emellett felhívja a munkáltatók figyelmét a munkavállalók védelme érdekében szükséges megelőző intézkedések megtételére is, amelyekről bővebben EZEN a linken olvashatnak.

Ebben az extrém hidegben nem csupán egymásra, hanem állatainkra is fontos odafigyelni! A szabadban tartott kutyáknak, cicáknak gondoskodjunk olyan házról, kuckóról, ahová el tudnak bújni a fagy elől. Energiában dús eleséget adjunk nekik, és napjában többször is ellenőrizzük az ivóvizes táljukat, mert hamar befagy. 

Forrás: Idokep.hu, Kispest.info

Last modified on Sunday, 25 February 2018 21:12

Hírek

Régi képek, emlékek

Folyik az építkezés
Részből egész
A Gergely-bánya
Lakótelep a világ végén
Zajlik az éptkezés
A Mély tó
Épül a lego-ház
Még nincs kész
Elkészült a lakótelep
Régi kép

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia