A KTC-Vuelta Sportegyesület 2012. december 1-én, immár 12. alkalommal rendezi meg ritmikus gimnasztika sportág nagy év végi versenyét, a Dr. Abádné Hauzer Henriette Emlékversenyt. A megmérettetésre vendégként ellátogat a sportág orosz sztárja, a többszörös világbajnok Daria Kondakova is.
December 1-én az ország minden pontjáról kis- és nagylányok érkeznek Mogyoródra, hogy 4-8 fős csapatokban bemutassák 2-2,5 perces gyakorlatukat. Idén rekord számú nevezés érkezett: 67 csapat, tehát közel 400 versenyző mutatja meg, hogy lehet látványos elemeket bemutatni a szőnyegen szalaggal, karikával vagy a labdával.
A versenynek kettős célja van: méltó emléket állítani Heni néninek, a magyarországi ritmikus gimnasztika versenysport megalapítójának, a sportág nemzetközi szaktekintélyének, valamint versenyzési lehetőséget biztosítani az együttes kéziszer csapatok számára. A korábban Kőbányán tartott év végi versenyt idén – a résztvevői létszámnövekedés miatt – a Mogyoródi Sportcsarnokban rendezi meg a KTC-Vuelta Sportegyesület.
Az eseményt jelenlétével Daria Kondakova is megtiszteli, aki a felnőttek között csapatban három, egyéniben egy világbajnoki címet tudhat megáénak. Kondakova 2011-ben a ritmikus gimnasztika világranglista első helyén végzett szerenként és összetettben is, valamint 2012 januárjában, Londonban az olimpiai tesztverseny összetettjét is megnyerte. A négyből három szerrel - karikával, labdával, szalaggal – nyert, csak buzogánnyal nem állt dobogóra. Idén tavasszal az Európa Bajnokság előtt térdsérülést szenvedett, emiatt kihagyta a Bajnokságot, műtéten esett át, de nem épült fel az Olimpiáig. Sérülése ellenére is a jelenlegi világranglista harmadik helyén áll.
Részletes program a www.vuelta.hu/heni-neni-emlekverseny oldalon olvasható.