Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Telekspekuláció a Fehér úton Featured

Rate this item
(0 votes)

A Szentkoronarádió.com írása szerint a BKV hirdetményben kínálta eladásra egy telephelyét, ám a vevő a győztes kihirdetése előtt egy héttel már átutalta az előleget. A vételárat 99 millióra lőtték be, de csak azért, hogy kikerüljék a 100 milliós értékhatárt, amely felett a BKV felügyelő bizottságától kellett volna engedély. A BKV ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, mert egy szerződéssel kapcsolatban gyanú merült fel a Btk. több paragrafusába ütköző bűncselekmény miatt - közölte Kovács István a BKV vezérigazgatója.

Az Index szerint a feljelentés egy 2007-es ingatlaneladással kapcsolatos. A 100 százalékos BKV tulajdonban álló Vasúti Járműjavító (VJSZ) Kft. (Örs vezér tere melletti, Fehér úti) telephelyének egy részét 2007 év végén adta el a VJSZ egy Prófécia Kft nevű cégnek. A 76 ezer négyzetméteres területből 5000 négyzetmétert vett a Prófécia, nem sokkal kevesebb mint 100 millió forintért. A vételár vélhetően azért volt így belőve, mert 100 millió forint feletti adás-vételre már jóváhagyást kellett volna kérnie a VJSZ-nek a BKV felügyelő bizottságától is. Felettéb érdekes körülmény, hogy a hirdetmény 2007 december 15-én jelent, a Prófécia 19-én már utalta is az előleget, miközben csak 29-én hirdettek győztest - természetesen a Próféciát. A karácsony ideje alatt előkészített szerződést január 4-én alá is írták. Jogosan tűnhetett fel, hogy a kis telekkel elővásárlási jogot is kapott a Prófécia.

Nem sokkal az üzlet után, január 10-én, mint azt a Magyar Hírlap akkor megírta, a Prófécia tulajdonjog-bejegyzési kérelmet nyújtott be a BKV Fehér úti járműjavító telepére. Nem a megvásárolt kis részre, hanem az egészre, amit a földhivatal széljegyen rögzített is. Később, amikor az ügy kibukott, adminisztrációs hibával magyarázták az esetet. A Magyar Hírlap szerint a Prófécia Kft. a cég vezetőjén, Ruzsa Beatrixen keresztül Leisztinger Tamás szocialista kötődésű milliárdos befektetőhöz köthető. Ruzsa Beatrix a Leisztinger érdekeltségében álló Centrál Mosodák vezetésében is benne volt.

Az ügyben a lapnak nyilatkozott 2008-ban Székely András, a VJSZ igazgatója is, aki kizártnak tartotta, hogy mind a 76 ezer négyzetmétert eladták volna a Próféciának. Arra viszont nem tudott válaszolni, hogy a Prófécia által kezdeményezett földhivatali széljegy miért vonatkozik a VJSZ teljes területére. Az értékesítés körülményeiről sem tudott beszámolni, mivel azt szerinte a BKV intézte.

A BKV hivatalos válaszából ellenben az derült ki, hogy a szerződést ő írta alá, mint a VJSZ Kft. ügyvezető igazgatója. Ráadásul az 5372 négyzetméteres ipari területet a VJSZ alapítói határozata alapján értékesítették. Az elért árbevétel 99 millió forint volt, a vevő gazdasági társaság volt.

Az ingatlanüzlet bírálói akkoriban attól tartottak, hogy a Prófécia csak azért vette meg a telekrészt, amivel magában nem is nagyon tudott mit kezdeni, hogy az elővásárlási joggal élve bekebelezhesse a remek helyen levő 76 ezer négyzetméteres BKV-telek egészét. A nagy üzlet azonban 2008-ban megrekedt.

Forrás: Szentkoronarádió.com

Hírek

Régi képek, emlékek

Épül a lakótelep
Régi újhegyi kép
Építési terv
Föld út
Elkészült a lakótelep
Folyik az építkezés
Látkép
Dolgozik a daru
A Mély tó
Az iskola

Közösségi Hírek

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán május 8-16.! A kerületi körzetek és a lomkikészítés napjának...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia