Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Megáll a 261E gyorsjárat a Rézvirág utcánál

Rate this item
(3 votes)

Január 2-ától a 261E gyorsjáratra fel lehet szállni a Kőbánya-Kertváros központi megállójában, a Rézvirág utcánál is. Az újítást, amely lényegesen javítja a Kertváros autóuszos kiszolgálását, ismétlődő lakossági kéréseknek eleget téve vezették be – tudtuk meg dr. György István főpolgármester-helyettestől. Január másodikától már nemcsak a 161-es és 161A járatokra, hanem a 261E buszra is felszállhatunk a Rézvirág utcai megállónál. Ennek köszönhetően csúcsidőben már három járat közlekedik mindkét irányba 7-10 perces követéssel, így a közvetlen Örs vezér téri kapcsolat a reggeli munkába és iskolába járási időszakban megduplázódik. Az újonnan megálló gyorsjárat is a torlódásoktól védett buszsávokban halad, sőt, az Örs vezér teréig 11 megállót kihagy, így kifejezetten kedvező alternatívát jelent a kőbányaiaknak. A délutáni csúcsban 7-10 percenként közlekedő 161A busz ugyan nem gyorsjárat, de a többi, XVII. kerületbe menő járattal ellentétben épp az a célja, hogy a csúcsidőkben segítse a kőbányai szakasz, így különösen a Jászberényi út és térsége kiszolgálását.

- Tudom, hogy valamennyi, a buszmegállóban töltött perc végeláthatatlannak tűnhet, főleg, ha az embernek sietnie kel, vagy késésben van. Mégis bízom benne, hogy a most bevezetett intézkedés érezhető javulást hoz a Kertváros közlekedésében – mondta dr. György István főpolgármester-helyettes, aki hozzátette: lehet, hogy a szubjektív érzet sokszor mást mutat, de budapesti átlagban a Kőbánya-Kertváros kiszolgálása azonban így is kedvezőnek  mondható a január 2-i fejlesztéssel, még csúcsidőn kívül is. Napközben az Örs vezér tere felé továbbra is közvetlen kapcsolatot adó 161-es busz 15 perces követési ideje teljesen megfelel a hasonló kertvárosok csúcsidőn kívüli kiszolgálásának. Például a XVII. kerület kertvárosi részeiről is napközben 15 percenként indul közvetlen busz az Örs vezér téri metróállomáshoz. Kőbánya-Kertváros lakossága ezen felül csúcsidőn kívül is rendelkezik további útirányokban is átszállásmentes kapcsolatokkal, így Kőbánya központjába, a Liget térre a 15 percenkénti 162-162A buszokkal, valamint a Kőbánya-kispesti metróvégállomáshoz a 68-as és 202E buszokkal.

Dr. György Istvántól azt is megtudtuk: mindez ellenére felkérte a Budapesti Közlekedési Központ szakembereit, vizsgálják meg, lehetséges-e átcsoportosítás révén, a kevésbé fontos útirányok, így a Liget tér és Kőbánya-Kispest rovására elérni, hogy napközben a Kőbánya-kertvárosi utasok gyorsabban érhessék el az Örs vezér teret. E vizsgálat eredményéről a főpolgármester-helyettes tájékoztatni fogja a lakosságot, és annak különböző előnyei és hátrányai mentén, konzultáció alapján lehet dönteni majd az esetleges további, a lakosság többsége által célszerűnek tartott és gazdaságosan megvalósítható lépésekről.

A főpolgármester-helyettes arra is kitért: minden változtatás bevezetése előtt a rendszer egészében okozott pozitív és negatív hatásokat együttesen kell mérlegelni. Példaként a Rákoskertről és Pécelről jövő 97E és 169E gyorsjáratokat említette; a Kőbánya-kertvárosi utasok részéről visszatérő kérés ugyanis, hogy a buszok álljanak meg a kőbányai részen is. E járatok utasai azonban a távolabbi lakóterületekről most is hosszú menetidővel utaznak, a buszok akár 15-20 helyen is megállnak a XVII. kerületben, és még ezután kell végigutazniuk a X. kerületi szakaszon, mire a metrót elérik. Ennek a számos utasnak a tűrőképességét kockáztatná, ha az egyébként is nagyon hosszú, sokszor állóhelyen megtett utat további megállással lassítanánk. Ezért meg kell értenünk a BKK szakmai álláspontját, hogy e messziről jövő, kiemelt forgalmú járatok utasait már ne terheljük többletmegállással. 

Forrás: Dr. György István honlapja

Last modified on Thursday, 02 January 2014 17:55

Hírek

Régi képek, emlékek

Lakótelep a világ végén
Áll a szobor
Még nincs kész
Minden a helyére kerül
Átadó ünnepség
Folyik az építkezés
Részből egész
Építik a tavat
Dolgozik a daru
Épül a lakótelep

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia