Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

2015-ben több mint kétszáz új busz érkezik Dél-Pestre

Rate this item
(1 Vote)

2015 májusától a főváros közlekedésszervezője, a Budapesti Közlekedési Központ által lefolytatott buszüzemeltetési tender eredményeként több ütemben mintegy 200 új, klimatizált, alacsonypadlós, a legkorszerűbb környezetbarát motorral felszerelt autóbusszal bővül a fővárosi buszflotta. Mivel a Fővárosi Közgyűlés határozata alapján a járművek a dél-budapesti területeken állnak majd forgalomba, így Nagytéténytől Kőbányán, Csepelen, Pesterzsébeten és Soroksáron át Rákosmentéig találkozhatunk majd velük.

Az új buszok üzembe helyezésével a BKK autóbuszvonalain közlekedő járművek immár több mint 70 százaléka alacsonypadlós lesz, mely nagy segítség a kerekesszékkel közlekedőknek, a babakocsisoknak, az idős utasainknak és a mozgásukban korlátozottaknak. A légkondicionált utastér a forró nyári hónapokban teszi majd komfortosabbá utasaink közlekedését. Az új buszok összértéke megközelítőleg 19 milliárd forint, a járműveket a VT-Arriva Kft. üzemelteti majd.

A Mercedes-Benz Conecto G és az MAN Lion’s City A21 autóbuszok jellemzői

A buszok a Mercedes-Benz és az MAN legkipróbáltabb, számos nagyvárosban közlekedő típusai, melyekből eddig több tízezer példány készült. Az új buszok az Euro 6 környezetvédelmi kategóriába tartoznak, vagyis fokozottan környezetkímélők. Az utasok kényelme érdekében a járművek jobb oldala az ajtó kinyitásakor kismértékben lesüllyed, ezzel megkönnyítve a kerekes székesek, a mozgásukban korlátozottak számára a közlekedést. A járműveket olyan biztonsági rendszerrel látták el, amely megakadályozza, hogy az utast vagy annak táskáját, kabátját odacsukja a záródó ajtó. A buszok minden oldalán látható lesz a járatszám, a hátsó kijelző pedig nagyméretű lesz, ami segítséget jelent a rosszul látóknak. Belül modern, nagy felbontású TFT monitorok segítik az utastájékoztatást. A végállomáson várakozó járművek ajtaja automatikusan visszacsukódik, ha nincs le- vagy felszálló utas. Az autóbusz ezért télen nem hűl ki, nyáron pedig nem melegszik fel. A buszokban kamerarendszer működik.

Új autóbusz-üzemeltetési rendszer

Az új autóbusz-üzemeltetési rendszer lényege, hogy a szolgáltatást megrendelő BKK a BKV Zrt.-n kívül – pályáztatás útján – más magántársaságokat is megbíz egy-egy vonal vagy vonalcsoport üzemeltetésével, akiknek ehhez biztosítaniuk kell a szükséges új és környezetkímélő járműveket. A korszerűsítés költségei így nem a BKK, illetve a főváros költségvetését terhelik. A VT-Arriva Kft. – amely 1999 óta vesz részt a budapesti tömegközlekedés lebonyolításában – üzemelteti a 100, évek óta működő, valamint a 2013 tavaszán érkezett 150 buszt. A cég 50% + 1 szavazat részarányban a magyar Videoton-csoport tulajdona, míg 49%-ban a világszerte tömegközlekedést üzemeltető Arriva a tulajdonos, akinek tulajdonosa a német államvasút, a Deutsche Bahn (DB) is.

Forrás: BKK

Last modified on Thursday, 13 November 2014 10:26

Hírek

Régi képek, emlékek

Áll a szobor
Épül a lego-ház
Részből egész
Építési terv
A Gergely-bánya
Látkép
Zajlik a munka
Zajlik az éptkezés
Régi kép
Régi újhegyi kép

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia