Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Látni és látszani: ingyenes látás és világítás ellenőrzési akció december 12-ig

Rate this item
(1 Vote)

A fővárosban fokozott ellenőrzést tartanak a rendőrök  december 12-ig, az akció során külön figyelmet fordítanak arra, hogy a járművek lámpái jól, megfelelően beállítva működjenek. Az ORFK országos közlekedésbiztonsági kampánya, a Látni és látszani a balesetveszély megelőzését, illetve a balesetek számának csökkenését szolgálja az őszi és téli, rosszabb látási viszonyok között is.

Az akcióba optikusokat és szervizeket is bevontak, vagyis ingyenes látásvizsgálatokra és a járművek térítésmentes lámpa-kontrolljára van lehetőség a kijelölt helyeken, ahol személyautók, tehergépkocsik, motorok, sőt, kerékpárok lámpáit is ellenőrzik. A kampányba két kőbányai szerviz is bekapcsolódott, az Újhegyi úti Mobilstar és a Gyömrői úti Berkesi szervizben ingyen vizsgálják át járműveik világítását.

A rendőrök az úton lévő járművek műszaki állapotán kívül kérhetik a láthatósági mellényeket, valamint a szemorvos által előírt szemüveget, illetve kiegészítő szemüveget.

Forrás: Kőbánya.hu, Latnieslatszani.hu

Last modified on Thursday, 13 November 2014 11:16

Hírek

Régi képek, emlékek

Áll a szobor
Részből egész
Lakótelep a világ végén
Dolgozik a daru
Zajlik az éptkezés
A Gergely-bánya
Dolgos kezek
Minden a helyére kerül
Épül a lakótelep
A Mély tó

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia