Az elmúlt időszakban sor került a Budapest X. kerület, Kőér utca, Vaspálya utca, Kápolna utca által határolt területre vonatkozó lakossági észrevételek, javaslatok összegyűjtésére, értékelésére annak érdekében, hogy a Kőbányai Önkormányzat átfogó képet kaphasson a terület lakóinak igényeiről.
Az észrevételek kiértékelését követően a forgalomtechnika kialakítása kapcsán érintett szervezetekkel számos egyeztetésre került sor, melynek során sikerült a szükséges változtatások vonatkozásában egységes, a hatáskörrel rendelkező Budapest Közút Zrt. által is elfogadott álláspontot kialakítani.
A változtatások között szerepel az Ihász utca, Gergely utca és Mongol utca közötti (Kápolna tér felé történő), illetve a Kelemen utca, Cserkesz utca és Gergely utca közötti szakaszának (Vaspálya utca felé történő) egyirányúsítása is. Az egyirányúsítás megoldást fog jelenteni a kevés és szűk kikerülési lehetőséggel rendelkező útszakaszon tapasztalható közlekedési nehézségekre, ahol a kétirányú forgalom megszűnése nem fogja arra ösztönözni az ott közlekedőket, hogy a szakaszt minél rövidebb idő alatt letudva – akár a sebességhatár átlépésével – érjenek el a következő kereszteződésig. Az útszakaszok egyirányúsítása biztonságosabb és a sebességhatárok betartásával is gyorsabb közlekedési lehetőséget fog biztosítani a jövőben, mivel ellenirányú forgalomtól mentes lesz.
A Cserkesz utca Bolgár utcai csomópontjában a kereszteződés beláthatósága és a kanyarodás elősegítése érdekében a kijelölt várakozóhelyek végeit jelző útburkolati jeleket a szükséges mértékig csökkentik, valamint megállási tilalmat jelölnek ki az elsőbbséget élvező, Bolgár utcából kanyarodó járművek fordulásának biztosítása érdekében.
A Cserkesz utca 10-14. szám alatt található óvoda és iskola előtt úgynevezett „kiss and ride” zónák kerülnek kialakításra, ahol a gyermekek zökkenőmentes intézménybe történő eljuttatása érdekében a tábla által meghatározott reggeli, illetve délutáni idősávban tilos lesz a várakozás.
A környék gyalogosközlekedésének segítése érdekében az idei év során megkezdődik az Ihász utca, Kápolna tér, valamint az Ihász utca, Gergely utcai csomópontjában a kijelölt gyalogátkelőhely létesítéséhez szükséges terveztetés és engedélyeztetés.
A gyalogátkelőhelyek terveztetése és engedélyeztetése ugyanakkor hosszadalmas folyamat, mivel a gyalogos átkelőhely kijelöléséhez a felfestésen és a táblázáson kívül mindkét oldalon a gyalogos átkelőhely teljes szélességében kiépített járdacsatlakozás, látássérültek részére taktilis jelzések kiépítése, szabványban előírt erősségű kiemelt megvilágítás és hatósági eljárás lefolytatása szükséges. A beruházás megvalósítására várhatóan 2021 tavaszán kerül sor.
A változtatások bevezetését követően az önkormányzat a területen nyomon követi a forgalmi terhelés alakulását annak érdekében, hogy a szükséges további beavatkozásokra a környék lakónak nyugalma érdekében mielőbb sor kerülhessen.
Kérjük, a fentiek kapcsán felmerülő, segítő szándékú észrevételeiket a This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. e-mail címre küldjék!
Kapcsolódó dokumentumok:
Forgalmirend-változás a térképen
Forrás: Kőbányai Önkormányzat