Az LMP kőbányai szervezete a Kőbányát is érintő lakhatási válságról tartott sajtótájékoztatót a Kőrösi Csoma út 40. szám alatt. Az LMP szakítva az elmúlt 24 év fővárosi koncepciótlanságával, érdemi és hatékony megoldásokat ajánl a fővárosiaknak a lakhatási problémák megoldásában is.
Országosan több mint egymillió embert érint a lakhatási válság valamilyen formája. Ez mára nem csak a szociálisan rászorulókat, hanem szinte az összes fiatalt és családost érinti. A súlyosbodó lakhatási problémák Budapesten – és ezen belül Kőbányán - is érezhetőek. A Lehet Más a Politika szerint a lakhatás alapvető emberi jog – mondta el Csárdi Antal, az LMP főpolgármester-jelöltje. Az LMP alkotmányos szinten garantálná ennek a jognak az érvényesülését. Ehhez az is kell, hogy az államnak – a központi kormányzatnak és a települési önkormányzatoknak egyaránt – a jelenleginél nagyobb felelősséget kell vállalnia ennek a jognak a biztosításában.
Tóth Balázs a mikrofonnál
Tóth Balázs, az LMP 10. kerületi polgármesterjelöltje a kerület önkormányzati lakásállományának felújításáról szólt néhány szót. A használható, de rossz állapotú lakások felújítására semmi esetre sem a drága is időigényes közbeszerzést tartja alkalmasnak. Javaslata szerint az önkormányzatnak munkacsoportokat kellene létrehoznia olyan szakemberekből, akik munkanélküliek, tisztességes bért fizetve nekik. Ezzel helyi szinten mind a lakásfelújítás, mind a munkahelyteremtés megoldható lenne.
Lapos Péter
Lapos Péter, a kőbányai 11. számú egyéni választókerület képviselő jelöltje szerint az emberek számára biztosítani kell a kivezető utat a szegénységből, amelyhez az emberhez méltó lakhatás megteremetése az első lépés. A kerületben számtalan család kénytelen néhány négyzetméteres szobában, dohos falak között élni, miközben százszámra vannak üres, felújításra váró lakások. Amíg ez marad a helyzet, addig nem beszélhetünk arról, hogy Kőbánya fejlődési pályára állt. Ma a kőbányai önkormányzatnak olyan bérlakás pályázati rendszere van, ami sokkal inkább szegényellenes, mint szolidáris. Ez a pályáztatás éppen a nehéz helyzetben lévőket szorítja ki a lehetőségből, mert jelentős összeget kell letenni ahhoz, hogy utána licitálhassanak, s a legmagasabb bérleti díjat ajánló nyerje el a bérleti jogot. Ehelyett szociális lakáspolitikára van szükség! – zárta gondolatait.
Forrás: Kőbányai LMP