Együttesünk egy része, – 21 fő – július 27-én a reggeli órákban elindult az új kaland felé, Bulgáriába. Már a buszon nagyon jó hangulat alakult ki, ami végigkísérte az egész hetet. Utunk Erdélyen - Románián át vezetett, ahol Nagyszebenben egy kis pihenőt tartottunk. A kb. 2 órás városnézés alkalmával megcsodálhattuk az esti fényekben pompázó szász városkát. Másnap 11 óra környékén értünk a szálláshelyünkre, mely Várna körzetében volt, az Aranyparton, egy 3*-os szállodában.
A szobák elfoglalása után megebédeltünk. Minden nap svédasztal rendszerű, háromszori étkezést kaptunk. A nap további részét mindenki szabadon tölthette, de legtöbben a tengert választottuk. Az estét a szórakozóhelyekkel teli tengerparti sétányon töltöttük.
Az első fellépésünk 29-én volt, egy közeli kis faluban, Gurkovoban. Délelőtt próbát tartottunk, ahol az összes műsorszámot átvettük. Délután ki-ki a tengerparton, vagy a szálloda medencéje mellett pihent. A fellépés 21.00-kor kezdődött. Mire odaértünk, a nézők – a falu lakosai – már ott vártak bennünket, és műsorunkat hosszantartó tapssal köszönték meg. Az előadás után ízelítőt kaptunk a bolgár táncokból, amit együtt táncoltunk a közönséggel.
Másnap délelőtt bementünk Várnába, ahol részt vettünk egy Delfin show-n majd megtekintettük az 1444-es várnai csata helyén épített emlékművet, és Hunyadi János szobrát. Este Albenában volt a fellépésünk, egy 5*-os szálloda mellett felállított színpadon. Műsorunkkal ismét nagy sikert arattunk.
Az estét a közeli Balcsikban töltöttük, ahol szerettünk volna ízelítőt kapni a botanikus kert éjszakai hangulatából, de sajnos, mire odaértünk bezárt, így az estét „csak” a tengerparti sétányon tudtuk eltölteni. 31-én szintén csak este volt kötelezettségünk, a fellépés az előző napi helyszínen volt, ahol ezen a napon egy orosz csoport is fellépett, majd a helyi szervezők egy kis versenyt rendeztek a bolgárok nemzeti táncából, a rachenitza-ból. A versenyt Seres Balázs és Vizi Eszter nyerték, amit oklevéllel jutalmaztak. Az estét Albenában töltöttük.
A következő két nap teljesen szabadon telt, ill. mi állítottuk össze a programot. 1-jén a délelőtti tengerpart után ellátogattunk Neszebárba, ahol előbb lementünk a helyi tengerpartra, és csak este vezetett az utunk a csodálatosan szép, hangulatos városba. 2-án délelőtt látogatást tettünk a közeli Aladzha Monostorba, ami ma már múzeumként működik. Sétálhattunk a katakombákban, valamint megtekinthettük a szerzetesek egykori, sziklába vájt celláit, kegyhelyeit. Az érdekes látnivaló után ismét Balcsikba vitt az utunk. Sétáltunk a botanikus kert egzotikus növényei, óriás kaktuszai között, a rózsakertben és megtekintettük a romantikus palotát (1931), ami a román Mária királyné nyári lakhelyéül szolgált tragikus haláláig. A délutánt és a másnap délelőttöt a tengerparton töltöttük, majd 3-án kora délután indultunk haza és 4-én a délelőtti órákban be is gurult a buszunk a Törekvés udvarába. Összegezve sok pihenéssel teli, látnivalókban gazdag, előadásokban sikeres turnét tudhatunk magunk mögött.
Vizi Eszter