2011. június 21. és július 3. között majd nem két hetet tölthettünk együtt táncos társainkkal Törökországban és Gyimesben. Legalább az indulás napján, hétfőn nem kellett korán kelnünk, mert buszunk csak délben gördült ki a Nádasdy Iskola parkolójából. Fél óra elteltével csatlakoztak hozzánk a Törekvés Táncegyüttes Suttyó csoportjának táncosai. Rövid időn belül megismerhettük kísérőinket, a két buszsofőrt Pintér Rolandot, (Rolcsi) és Schillinger Ferencet (Feri). Velünk utazott még Antal Erika, a tolmácsunk, aki szintén néptáncol, illetve a Kiss család tagjai, akik segítettek minket utunkon. Természetesen velünk voltak Eszter néni, Tibi bácsi és lányuk Adrienn is, aki az énekeket tanította.
A két napos út során hosszabb pihenőnk Isztambulban volt. Míg buszunk és sofőreink pihentek, addig mi megtekintettük a város látványosságait: a Nagy Bazárt, a Kék Mecsetet és kívülről megcsodálhattuk a Hagia Sophia-t. Időnk kevés volt, így nem sokat töltöttünk az említett helyeken. A nap lezárásaként sétahajókázni mentünk a Boszporuszon, ahonnan csak a csillagos eget és néhány szépen kivilágított utcát, illetve a hidat láttuk, amely átível Európa és Ázsia között. A hajókázásból késő este visszatérve vártuk a sofőröket, akik elaludtak, mert - mint utólag kiderült - elfelejtették átállítani az órát…
Másnap, amikor megérkeztünk szálláshelyünkre (Kücükkuyu) szép látvány fogadott: a gyönyörű kék tenger, a homokos part, a változatos növényekkel teli kert egyaránt lenyűgözött bennünket. Különleges fogadtatásban volt részünk: a motel összes dolgozója a kapuban sorfalat állva várt minket. Első napunk Törökországban pihenéssel telt.
A gyors kipakolás után felfedeztük, hogy 50 méterre van tőlünk a part, amit gyorsan meg is rohamoztunk, és az elkövetkezendő napokban szinte el sem hagytunk. Kivétel ez alól, amikor kirándulni vagy fellépni mentünk, vagy amikor üresen találtuk a ping-pong asztalt. Ekkor kezdődtek el a nagy csaták, a játékban gyakran még Tibi bácsi is részt vett. Ottlétünk alatt három fellépésünk is volt, (ezek mindegyike Altinoluk városában) amelyeken nagy sikert arattunk. Legjobban talán a harmadik fellépésen teljesítettünk. Ez egy amfiteátrumban került megrendezésre. Tibi bácsi szerint, ha még egy pár fellépésünk lett volna, még több tapasztalatra tehettünk volna szert. A törököknek is nagyon tetszettek a táncaink, nagy tapsot kaptunk és a polgármestertől is pozitív visszajelzések érkeztek.
A pár nap alatt más helyszínekre is ellátogattunk, köztük Altinoluk városán belül egy tenger- múzeumba és az ottani bazárba. Jártunk Trójában, ahol fotózkodtunk az Odüsszeusz által tervezett fa ló másolata előtt, valamint egy amfiteátrumban kipróbálhattuk magunkat a színészkedés terén. A csapatoknak - melyeket még az út elején Bubi állított össze - egy Törökországgal kapcsolatos történetet kellett eljátszani. Szinte mindenki a trójai mondakört dolgozta fel. Fájó szívvel, de telis-tele szép emlékekkel indultunk el Erdély egyik legszebb vidékére, a Gyimesek völgyébe, Gyimesközéplokra, Boros patakára.
A buszról leszállva („lefolyva”) első dolgunk az volt, hogy – mint már régi ismerősök - öleléssel üdvözöltük egymást a helyiekkel. A legtöbben tavalyi vendéglátóinknál lettünk elszállásolva. Az ottani időjárás sokkal rosszabb volt, mint Törökországban, de szerencsére a tavalyi esőzéseket nem múlta felül. Minden nap jó két óra gyimesi táncok tanulásával és ismétlésével telt. A nap további részében pedig pihentünk vagy kirándultunk. Így látogattunk el az Ezer éves határhoz, ahová egy nemzeti színű szalagot kötöttünk fel, majd elénekeltük a magyar, és székely himnuszt. Itt a csoportok újabb feladatot kaptak, miszerint az ott található vadvirágokból minél szebb csokrot kellett összeállítaniuk. Kirándultunk a Kontumáci kápolnához, a nyergestetői emlékműhöz és kopjafákhoz, megtekinthettük a Rákóczi vár romjait is. Egész napos programként pedig ellátogattunk Kézdivásárhelyre, ahol egy céhmúzeumban erdélyi népviseleteket, céhmesterségek eszközeit, gyermek képzőművészeti kiállítást láthattunk. A városban találtunk egy mézeskalács műhelyt, ahol mindenki kedvére válogathatott a szebbnél szebb „cifrapogácsák” közül. Az út alatt megtanultunk pár népdalt, pl. Gábor Áron rézágyúja…, Kertem alját Tatros vize kimosta…
29-én szekeres kirándulásra mentünk, amit mindenki nagyon élvezett. A lovaskocsik utasai versenyeztek, ki énekel a leghangosabban. Miután kifogytunk a népdalokból, előkerültek különböző slágerek is. Az ebédidő izgalmasan telt, miután mindenki megfaragta saját nyársát, a tűz köré kuporodtunk és szalonnát sütöttünk. Jól esett a szabad ég alatt, jó hangulatban elfogyasztott étel, sokan el is nyúltak a plédjeiken. Ezek után, mindannyian tudtuk, hogy már csak egy napot tölthetünk szeretett helyünkön.
Az utolsó nap, búcsúestet tartottunk, ahová újonnan szerzett gyimesi táncos barátaink is eljöttek. Ezen az esten bemutathattuk tudásunknak azt a részét, melyet az ottaniaktól tanultunk, alaposan kimulattuk magunkat, majd mindenki fáradtan bedőlt ágyába. Másnap kora reggel könnyes búcsút vettünk barátainktól és a vidéktől, melyet sokan talán csak egy év múlva látnak viszont. Ismét hosszú útra indultunk, kisebb megállásokkal tarkítva. Pihenőt tartottunk Korondon, hogy az itthoniaknak megvehessük ajándékainkat, és Torockón Erdély legszebb falujában nézelődtünk. Így tehát véget ért utunk, a visszaszámlálás pedig megkezdődött: már csak egy év… , és reméljük, újra visszatérhetünk.
Karakó Kriszta és Sirák Borbála
