Másodszor sikerült nyernie a Széchenyi István Általános Iskolának a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt pályázaton. A tavalyi siker után az idei tanévben 774.000 Forint támogatást kapott az iskola, amelynek köszönhetően a hetedik évfolyam tanulói június 4-9. között erdélyi utazáson vehettek részt. A diákok szeptember óta készültek tanáraik vezetésével a kirándulásra, valamint meghallgathatták a nyolcadikos társaik tavalyi útról tartott élménybeszámolóit is. A programfelelős Kuróczi Éva tanárnő és az osztályfőnökök, illetve segítőik mindent megtettek azért, hogy a tanulók felkészülten vághassanak neki a határtalan utazásnak.
A busz 27 tanulóval és a kísérő pedagógusokkal június 4-én, hajnali öt órakor indult Budapestről, hogy a csapat Nagyváradra majd Kolozsvárra érkezve városnézéssel ismerhesse meg a helyi nevezetességeket. A gyerekek a buszban is hasznosan töltötték el az időt, hiszen minden állomás előtt felolvasták az általuk összeállított ismertetőket, valamint a településekhez köthető versek hangzottak el. A színes programok után késő éjjel érkeztek meg Balánbányára, ahol meleg vacsorával fogadták őket. A másnapi program a helyi óvodában és iskolában kezdődött, itt erdélyi gyerekekkel találkozhattak a diákok. A közös hang megtalálásához egy barátságos focimeccs adta meg az alapot, amit egy olyan kirándulás mélyített el, amely során a vendéglátó gyerekektől és a kísérőktől nagyon sok érdekes dolgot tanulhattak a kőbányai diákok. A napot táncest zárta, ahol már látszott, hogy tartós barátságok köttetnek.
A további napok is mozgalmasan teltek, míg a csodálatos táj, a lélegzetelállító sziklák, a régmúltat idéző épületek és a szemet gyönyörködtető népviseletek olyan látnivalót nyújtottak, amellyel ritkán találkozhatunk a budapesti mindennapok során. A gyerekek nyitott szemmel és szívvel élték meg ezeket az élményeket, esténként mindenkinek bőven volt mondanivalója a naplója számára.
A csoport június 7-én verőfényes napsütésben indult a Csíksomlyói Búcsúba, ahol az összetartozás érzése mindenkit megérintett. Az erdélyi kirándulás utolsó két napja mindenkiben mély nyomot hagyott: a búcsúest, a tűzijáték, a barátoktól való elköszönés sokak szemébe csalt könnycseppeket. Azzal az erős akarattal vettek búcsút az erdélyiektől, hogy hamarosan újra találkoznak, időt és távolságot átívelő hidat építenek iskoláik közé. A program résztvevői egyetértettek abban, hogy köszönettel és hálával tartoznak a balánbányai tanároknak, pedagógusoknak, a segítőiknek és az ottani diákoknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre az utazás.
A „Határtalanul” pályázati program az erdélyi eseményekkel nem ért véget, hiszen június 11-én a hetedikes diákok élménybeszámolót tartottak az iskola felsős diákjai számára. Ezután az osztályok forgószínpadszerűen tablókat készítettek, majd az elkészült remekművekből nyílt kiállítás az intézmény aulájában.
Forrás és képek: Széchenyi Általános Iskola