Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

21. századi játszóudvart kapott a kőbányai Gesztenye óvoda

Rate this item
(0 votes)

Párakapuk, ivókutak, terepcsúszda és trambulin a színes, biztonságos eszközökkel felszerelt játszóudvaron – nettó 77 és fél millió forintból újult meg a Maglódi úti Gesztenye Óvoda játszóudvara. A beruházással nemcsak színessé és korszerűvé, de biztonságosabbá is tette a Kőbányai Önkormányzat a mintegy 100 gyereket, köztük autizmussal élőket is ellátó intézmény udvarát. „Az a célunk, hogy a kőbányai gyermekek a lehető legjobb körülmények között nevelkedhessenek bölcsődéinkben és óvodáinkban, az elmúlt években éppen ezért több mint 1,5 milliárd forintot költöttünk a gyermekeket ellátó intézmények korszerűsítésére, fejlesztésére” – mondta D. Kovács Róbert Antal polgármester. 2010 óta a Kőbányai Önkormányzat a 18 óvodáját tervszerűen és folyamatosan korszerűsíti, illetve újítja fel.


5 csoportban mintegy 100 gyereket lát el a kőbányai, 120 éves Gesztenye Óvoda. Az intézmény 2015 óta fogadja az autizmussal élő gyerekeket, a Kőbányai Önkormányzat önként vállalt feladatként immár ötödik éve támogatja a kis létszámú speciális csoport fenntartását. A Gesztenye Óvoda játszóudvarának felújítása az intézmény szakembereivel való egyeztetés után június elején kezdődött meg és mintegy két és fél hónap alatt készült el. A szünidőről visszatérő ovisokat így már korszerű, az uniós szabványoknak és minősítéseknek megfelelő játékok fogadták. A nettó 77 és fél millió forintos beruházás részeként gyakorlatilag teljesen megújult az óvoda udvara, elbontották a régi, korszerűtlen burkolatokat, játszóeszközöket és építményeket, amelyek helyébe új, minden igényt kielégítő eszközök kerültek. Színes, biztonságos gumiburkolatot kapott az udvar, az ovisok új mászótornyon, terepcsúszdán, illetve trambulinon is kipróbálhatják ügyességüket. A homokozókat napvitorlákkal látták el, de a gyerekek nyári játékát teszik biztonságossá a párakapuk és ivókutak is. Az óvoda udvarán megújult a növényzet is, amelynek fenntartását automata öntözőberendezés segíti.

Az a célunk, hogy a kőbányai gyermekek a lehető legjobb körülmények között nevelkedhessenek bölcsődéinkben és óvodáinkban, az elmúlt években éppen ezért több mint 1,5 milliárd forintot költött a kerület vezetése a gyermekeket ellátó intézmények korszerűsítésére, fejlesztésére” – mondta D. Kovács Róbert Antal polgármester. A kerület vezetője hozzátette: a gyermekintézmények fejlesztésénél a modern konyhák kialakítása is cél, hogy a bölcsődék, óvodák glutén-, laktóz- vagy más ételintoleranciával, ételallergiával élő gyerekek étkeztetését is meg tudják oldani. Emellett az önkormányzat egyedülálló támogatásának köszönhetően a kőbányai szülőknek nem otthonról kell vinniük a tisztasági csomagot a gyermekintézményekbe, azt ugyanis a kerület biztosítja a bölcsődés, óvodás gyermekek számára.

Forrás: Kőbányai Önkormányzat

Last modified on Thursday, 19 September 2019 12:11

Hírek

Régi képek, emlékek

Régi kép
Átadó ünnepség
Minden a helyére kerül
Az iskola
Árkok és házak
Régi újhegyi kép
Még nincs kész
Lakótelep a világ végén
Részből egész
Épül a Mély tó

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia