Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

A Kőbányai Önkormányzat 2016-ban adta át az Újhegyi sétány - Harmat utca és Bányató utca közötti - teljesen újjáépített szakaszát. A fejlesztés nem áll meg, a kerület folytatja az Újhegyi lakótelep főutcájának felújítását, ezért Kovács Róbert polgármester lakossági fórumra hívja az érdeklődőket, ahol bemutatják a terveket, valamint fel lehet tenni a kérdéseket. 

Időpont: 2016. október 5. (szerda) 17 óra
Helyszín: Újhegyi Közösségi Ház (1108 Budapest, Újhegyi sétány 16.)

 

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

 

 

Thursday, 08 September 2016 11:38

Bejárták az országot a kerületi ezüstkorúak

A Kőbányai Ezüstkorúak Szabadidő és Sport Egyesülete (KESZE) 2014 januárjában alakult azzal a céllal, hogy a középkorúak és az idősebb korosztály részére sporttevékenységet szervezzen; biztosítsa a szabadidő hasznos eltöltését, az egészséges életstílus népszerűsítését, a rendszeres sportolás megkedveltetését, valamint a rendszeresen sportoló idősek létszámának növelését. 

Az egyesület célja megvalósítása érdekében csatlakozott a TÉR_KÖZ programhoz, amely keretében a kerületi emberek számára kirándulásokat szervezett az országban a szélrózsa minden irányába. A résztvevők az utazások során jókedvű csapatokká alakultak, akiket még az időjárás sem tarthatott vissza semmitől, a móka elválaszthatatlan része volt az együtt töltött időnek.

 

A szegedi három napos utazás keretében kisvonattal és hivatásos idegenvezető segítségével nézték meg a várost. Jártak a Szegedi Vadasparkban és az Alsóvárosi Ferences Látogatóközpontban, valamint ellátogattak az ópusztaszeri Történelmi Emlékparkba, a Tiszaszigeti Mélypont Emlékhelyhez és a mórahalmi makett múzeumba.

 

Pakson az atomerőmű üzemi területe, a látogatóközpont és az atomenergetikai múzeum került terítékre, de nem maradhatott ki a városban tett séta sem, valamint megnézték a Makovecz Imre tervezte Szentlélek templomot.

 

Az Őrséget hat napos buszos kirándulással járták be, valamint szerveztek úttörő vasutazással egybekötött nosztalgia túrát is, míg a visegrádi fellegvárba tett utazást a dunai hajókázás tette még felejthetetlenebbé.

 

Akinek felkeltette érdeklődését az egyesület tevékenysége, az a következő elérhetőségeken léphet velük kapcsolatba: www.kesze.hu, email: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. , tel.: 06/20-443-70-48

Forrás: Majorszky Klára – KESZE

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

 

Published in Közösség

Tíz Kőbányán működő civil szervezet indította el ingyenesen igénybe vehető programjait és szolgáltatásait az Újhegyi Közösségi Házban. Köztük van a Színes Város Csoport is, amely Magyarország első tűzfal- és köztérszínesítő szervezete. A köztérszínesítés legális formában ismeretlen volt hazánkban 2008 előtt. Az alapgondolat Vásárhelyi Győző (Victor Vasarely) 1983-ben megjelent Színes Város koncepciójára épül, melynek lényege, hogy a művészet vonuljon ki az utcára, a közterekre, és az emberek ne csak a galériákban találkozhassanak képzőművészeti alkotásokkal. A LaLuz Visuals fényfestő műhelye hasonló elvek mentén, már 1999 óta foglalkozik fényfestéssel itthon és külföldön egyaránt. 

 

Újhegyi projektjük a „Kreatív foglalkozások a Színes Város Csoport és a LaLuz Fényfestő Műhely szervezésében” célja, olyan kreatív gyakorlatokkal és vizuális feladatokkal megismertetni a fiatalokat, melyek a XXI. század és napjaink multimédiás eszközeinek lehetőségeit kihasználva teszik színesebbé és izgalmasabbá a szűk és tágabb lakókörnyezetünket egyaránt. Síkból térbe, térből mozgóképre váltva kísérleteznek a résztvevő fiatalokkal festékkel, papírral, fénymásolóval, szkennerrel. Ismerkednek a fotó és a mozgókép történetével és használatával, animációkat készítenek saját bábjaik, festményeik, szobraik, árnyékaik segítségével. Céljaik továbbá a kreatív, önálló gondolkodás fejlesztése, kísérletezésre bátorítás, új ismeretek átadása, rajzi és festői készségek fejlesztése, valamint a térbeli és mozgóképi látásmód kialakítása a kreatív médiapedagógián keresztül.

  

A Színes Város Csoport következő workshopjainak időpontjai:
- augusztus 22-én 16:30 - 18:00
- augusztus 29-én 16:30 - 18:00
- lesz még egy utolsó, esti alkalom, ahol ki fogják vetíteni a legjobb fényfestményeket. Ez az időpont még egyeztetés alatt áll, de előreláthatólag szeptember 5-11. között lesz esedékes.


 

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

Forrás: Színes Város Csoport, Kőbányai Vagyonkezelő Zrt.

Published in Közösség
Thursday, 11 August 2016 20:04

Bringás programok Kőbányán

A Kőbányai Torna Club Sportegyesület (KTC) a TÉR_KÖZ programnak köszönhetően nyári napközis táborokat, illetve három városi kerékpártúrát szervezett kőbányai gyerekek és felnőttek számára májustól kezdődően. A KTC célja a programokkal, hogy közelebb hozza a bringázást a kerületi lakosokhoz, illetve hogy megmutassa, nem kell ahhoz Amszterdamban vagy Koppenhágában élni, hogy az ember napi szinten használja kerékpárját. Kőbányán is lehet biztonságosan kerékpározni, ha az ember ismeri és kihasználja a bringás infrastruktúra egyébként elég jó adottságait.

 

Július első és utolsó hetében került megszervezésre a TÉR_KÖZ program által támogatott BringaAkadémia nyári napközis tábor 9-12 éves (3-6. évfolyamos) kőbányai gyermekek számára, akik az elméleti és gyakorlati kerékpáros ismeretek játékos tanulása mellett színes programokon vehettek részt. A délelőtti foglalkozások folyamán interaktív elméletifoglalkozásokon a gyerekek játékos formában tanulták meg a KRESZ alapvető, kerékpárosokra vonatkozó szabályait, amelyek nélkülözhetetlenek a forgalomban való közlekedéshez. Emellett gyakorlati foglalkozásokon kerékpáros képességfejlesztő játékok, ügyességi feladatok segítségével segítettünk biztonságos és magabiztos kerékpáros közlekedőkké válni a gyerekeknek. Délután a sportra és a kerület megismerésére helyezzük a hangsúlyt, rövid kerékpártúrákat szerveztünk a gyerekeknek a kőbányai bányarendszerbe, az Óhegy parkban található KRESZ-parkba, illetve az Új Köztemető mögött elterülő kiserdőbe, vagy a kiserdőn túl lévő lovardába. Egy délután természetesen strandolásra is sort kerítettünk az Újhegyi Uszodában, rossz idő esetén pedig játszóházba vittük a gyerekeket.

 

Mind a gyerekektől, mind a szüleiktől pozitív visszajelzéseket kaptunk a táborról: a szülők elsősorban a programok minőségét és szervezettségét értékelték, míg a gyerekek „csak” jól érezték magukat a nálunk töltött időben.
Köszönjük a tábort, a fotókat, Isti jól érezte magát, már most mondja, hogy jövő nyáron is menni szeretne!
Viki nagyon jól érezte magát a táborban, ha lehet menni jövőre, szeretne majd részt venni.
Dávid nagyon jól érezte magát a táborban, már első nap után kérte, hogy jövőre is mehessen. Kicsit nehezen lehet mozgásra bírni, de a tábor hetében nagyon lelkes volt. Köszönünk mindent!

A táborokban készült fotók honlapunkon megtalálhatóak EBBEN és EBBEN a képgalériában.

Az első városi kerékpártúrán (július 9.) az Újhegyi Közösségi Háztól indulva egészen a Könyves Kálmán körútig tekertünk, majd a BringaParkban zártuk a túrát. A túra előtt sor került a kerékpárok kötelező felszereléseinek ellenőrzésére, illetve a kerékpáros fejvédő megfelelő beállítására. Az útvonal szinte az összes kerületi kerékpáros létesítményt érintette, tapasztalt kerékpáros túravezetőink pedig minden balesetveszélyes helyzetre felhívták a résztvevők figyelmét. 

A térképre kattintva a Google térképen is megtekinthető az útvonal

A túra résztvevői nagyra értékelték túravezetőink segítségét és felkészültségét.

A második túrán (július 24.) már nemcsak a kerület (kerékpár)útjain tekertek a résztvevők, hanem ezúttal cél volt annak bemutatása is, hogyan lehet Kőbányáról távolabbi célokat elérni a városban, így a Népligetnél nem fordultunk vissza, hanem a Városliget irányába tartottunk, visszafelé pedig a Kőbányai úton jöttünk a belváros felől.

 

A bringás programok zárásaként a KTC a Kőbányai Blues Fesztivál kísérőprogramjaként állít fel augusztus 19-én délután 14-17 óra között egy kerékpáros ügyességi-közlekedésbiztonsági pályát az Óhegy parkban található KRESZ-parkban. A pályára elsősorban 6-14 éves gyerekeket várunk, kerékpárt, fejvédőt biztosítunk azoknak, akik nem bringával jönnek.

Várjuk szeretettel az érdeklődőket!

Abelovszky Tamás
Kőbányai Torna Club SE


A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

 

Published in Közösség

Tíz Kőbányán működő civil szervezet indította el ingyenesen igénybe vehető programjait és szolgáltatásait az Újhegyi Közösségi Házban. Az augusztus 31-ig tartó eseménysorozat részletes kidolgozása során a pályázók az Újhegyi lakótelep egyedi helyzetét tartották szem előtt. A programok célja a városrészben élők életminőségének javítása az ifjúságvédelem, a lakótelepi közösségek életének szervezése, valamin a környezetvédelem és környezettudatos magatartásforma, életvitel megismertetése és segítése. Az egészséges életmóddal kapcsolatos életvitel megismertetése és tevékenységrendszerének beindításán és szervezésén túl bűnmegelőzési, baleset megelőzési, áldozatvédelmi tanácsadás témakörében kívánnak hozzájárulni a kitűzött célok megvalósulásához.

A projektekben kínált ingyenesen igénybe vehető programok megismeréséért kattintson a képre!

A programra azért kerül sor, mert a Kőbányai Önkormányzat eredményesen pályázott „A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása” projekttel a Fővárosi Önkormányzat által meghirdetett TÉR_KÖZ városrehabilitációs pályázaton. A Kőbányai Önkormányzat által a program végrehajtásával megbízott Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Városfejlesztési Divíziója együttműködik a civil szervezetekkel a projekt „nem beruházás célú, közösségformáló, kiegészítő tevékenységei”-nek lebonyolítása terén. 

Forrás: Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., Kőrösi.org, Kőbánya.hu, Novák Gábor

Published in Közösség

A Kőbányai Képző- és Iparművészek Egyesülete Művészeti Juniálist rendezett az Újhegyi Közösségi Házban: a nagyszerű programon a művészek bemutatták azokat a foglalkozásokat, amelyeket majd egész nyáron kipróbálhatnak az ide látogatók. 

Az épület előtti fedett részen, festőállványon készült a Ház mandalája. A festést Gál Magdolna festőművész és Hajnal Piroska művészetterapeuta vezette. A következő asztalnál, Tényi Katalin textilművész mutatta meg és segítette a gyerekeket és a felnőtteket, hogyan a kell a textilt, a vászonszatyrot megfesteni.

 

A szabadtéren még egy asztal állt, itt Horváth György fazekas szakoktatóval agyag tárgyakat lehetett készíteni. És a ház előterében, az asztalnál Krausz Margit festőművész, lemezdomborítás technikájára tanította az érdeklődőket. És résztvevőkben nem volt hiány, annak ellenére sem, hogy az utolsó órában a nagy eső kiürítette a sétányt! Igazi családi délelőtt volt, gyerekekkel, szülőkkel, nagyszülőkkel.

 

Rengeteg remek alkotás készült, a „Ház mandalája” megtekinthető az Újhegyi Közösségi Házban.

A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődőt a nyári művészeti foglalkozásokra, minden program ingyenes lesz! 


A Kőbányai Képző- és Iparművészek Egyesülete egész nyáron ingyenes művészeti programokat szervez az Újhegyi Közösségi Házban. A 2000-ben alakult egyesület összefogja a Kőbányán élő képző- és iparművészeket. Tagjai grafikusok, festők, szobrászok, textilművészek, ötvösök, üvegművészek és keramikusok. A pályakezdő fiataltól az életművet maguk mögött tudó időskorú művészig vannak tagjaik, akik számtalan stílusirányzatot képviselnek: klasszikus portré-, táj- és csendéletfestészet, szürreális irányzat, minimal art. Az alkotóművészek több rangos elismerést, díjat kaptak: Munkácsy-díjas, Ferenczy Noémi-díjas, Derkovits, valamint Europa Nostra-díjas, Kőbánya Díszpolgára, Kőbánya Kíváló Művésze díj. Egy-egy technika kiválasztásával, a művész vezetésével megismertetni az adott művészeti ágban a speciális technikákat, a közös gondolkodás az alkotás folyamatát teszi sokszínűvé.

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

 

Forrás: Kőbányai Képző- és Iparművészek Egyesülete, Gera Zoltán softmenedzser, Kőbányai Vagyonkezelő Zrt. Városfejlesztési Divízió

A Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány minden érdeklődőt sok szeretettel vár a „Az én házam, az én váram! – VALÓBAN?” című előadásra, amely témája az időskori biztonság lesz. Szó lesz arról, hogy kit engedjünk be otthonunkba, valamint hogyan kerüljük el a trükkös lopásokat, miként vigyázzunk magunkra és értékeinkre. 

Helyszín: Újhegyi Közösségi Ház (Bp. X. Újhegyi sétány 16.)
Időpont: 2016. június 16-án (csütörtök) 15.00 óra

A Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány 1991 óta működik. Célja, minden a kerülethez köthető közrenddel és bűnmegelőzéssel kapcsolatos tevékenység és szolgálat támogatása. Így különösen Kőbányán működő, a rendvédelem területén dolgozó hivatásos- és önkéntes szervezetek munkájának, technikai és logisztikai felszerelésének lehetőség szerinti támogatása. A TÉR-KÖZ projektben a bűnmegelőzéssel kapcsolatos programokat valósítanak meg, melybe a fiatalkorúakat és a viszonylag kiszolgáltatott időskorúakat kívánják bevonni. A bűnmegelőzési klubsorozat témáiban a bűnmegelőzés széles spektrumát dolgozzák fel „Az én házam, az én váram! – VALÓBAN?” című előadássorozatban.

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

 

Forrás: Tóth Béla, Kőbánya Közbiztonságáért Közalapítvány elnöke, Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., Gera Zoltán softmendzser

Published in Kék, bűn és rend

A Civil Ifjúsági Kör Kőbányáért Közhasznú Egyesület (CIKK) a TÉR KÖZ pályázat keretében ifjúsági klubot szervez minden héten egészen a nyár végéig az Újhegyi Közösségi Házban, melyre a lakótelepen élő, dolgozó vagy tanuló fiatalokat várják. Ennek a programnak június 24-től 27 ig ingyenes tábort szerveznek Arlóra, az Önkormányzat üdülőjébe. 

A CIKK Egyesület 2001 óta szervez táborokat fiataloknak és 2010 óta tart fenn állandó jelleggel ifjúsági közösségi teret (Radar Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda). Fő célkitűzésük a közösségépítés a fiatalok számára, mivel úgy vélik, személyiségük egészséges fejlődésének szempontjából ez a legmegfelelőbb terep. Ennek érdekében igyekeznek működtetni vagy támogatni olyan klub jellegű programokat, melyek során kortárs-jellegű közösségek jönnek létre pozitív mintákat követve, és saját igények szerint szerveznek programokat, valamint vesznek részt a lakóközösség életében.

A CIKK egyesület által szervezett programok:
- Telepi arcok ifjúsági klub az Újhegyi Közösségi Házban
- négy napos nyári tábor Arlón

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

 

Forrás: Török Tamás, a CIKK Egyesület alelnöke és a Radar Ifjúsági Iroda szakmai vezetője, Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., Gera Zoltán softmendzser

Published in Közösség
Thursday, 09 June 2016 14:29

Az Újhegyi sétány az újhegyieké

Elérkezett a várva várt pillanat, május 27-én színes és boldog rendezvény keretében adta át az újhegyieknek a felújított sétányt Kovács Róbert polgármester, Dr. György István kormánymegbízott, Mártonffy Miklós fővárosi főépítész, és Dr. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója. 

 

„Régen vártuk már ezt a napot, hogy megújuljon Budapest egyik legnagyobb lakótelepének sétánya, amit már sok-sok éve megálmodtunk. Többször is pályáztunk támogatásra, míg végre sikerült nyerni. Ezúton is köszönjük a fővárosnak, a főpolgármesternek és dr. György István kormánymegbízottnak” – kezdte köszöntő beszédét Kovács Róbert polgármester, aki szerint nagyon fontos, hogy a sétány akadálymentessé vált és közösségi terek nyíltak. „Megújult a közösségi ház, a kicsiknek játszótér, az idősebbeknek, felnőtteknek, sportolni vágyóknak fitneszpark készült, van szökőkút, zöld terület, ahol lehetőségük van a nyugodt és békés időtöltésre. De a munka nem állt meg, tervezünk tovább, hogy a 63 ezer négyzetméternyi felület teljesen megújuljon. Tavaly 8 ezer készült el, idén további 15 ezer négyzetméter fog. Újjávarázsoljuk a több mint 40 éves lakótelep környezetét” – mondta a polgármester, aki köszönetet mondott a munkában részt vállalóknak és az újhegyi lakóközösségnek is.

 

Kőbánya három napon át ünnepelte, hogy elkészült a kerület egyik legnagyobb beruházása, azaz újjászületett Újhegy főutcája. Aki eljött, az láthatta, hogy igazi élményparkká változott a sétány, ahol együtt lehetnek a családok, a legkisebbek és a nagyobbak egyaránt. 

 

A rendhagyó piknik másnapján Balkán-Est, míg harmadnap gyermeknapi forgatag töltötte meg élettel a Mély-tó környékét. A nagyszabású programsorozat keretében bolgár, szerb és görög zenék és táncok, ételkülönlegességek mutatkoztak be, valamint a 100 Folk Celsius koncertje, óriásbáb előadás, sportversenyek és családi programok révén mutatta meg szépségét, sokszínűségét a kerület.

 

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.

 

Forrás: Kőbánya.hu, Kovács Róbert Facebook oldala

Júniustól augusztusig a TÉR_KÖZ pályázatnak köszönhetően a Kőbányai Torna Club SE öt rövid (5-15 kilométer hosszú) kerékpártúrát szervez, melyekre elsősorban a kerületben élő családokat várják. A túrák célja, hogy bemutassák a kerület és közvetlen környékének kerékpárút-hálózatát, megmutassák, merre (és hogyan) lehet biztonságosan közlekedni kerékpárral („bebiciklizés”). A kirándulásokat tapasztalt túravezetők segítségével valósítják meg, és a túra végeztével a BringaParkban egy szerény frissítővel várják a résztvevőket. A kerékpártúrák maximum 20 fő részvételével zajlanak (a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, az elfogadás a beérkezés sorrendjében történik).

A túrák tervezett időpontjai a következők:
- június 11.
- június 25.
- július 9.
- július 24.
- augusztus 6.

Indulás és érkezés: Minden alkalommal a felújított Újhegyi Közösségi ház elől indulnak, és a kőbányai BringaParkba (Hangár utca 10., Sportliget) érkeznek.
Regisztrálni a túrákra IDE kattintva lehet. A túrákon a kerékpáros fejvédő viselése ajánlott! 
Bővebb információk: http://www.vuelta.hu/kobanyai-bringapark/kobanya-kornyeki-kerekparturak


A Kőbányai Torna Club Sportegyesület (KTC SE) 2010 óta működik Kőbányán, ritmikus gimnasztika és kerékpáros szakosztályt tartva fent. Céljuk, hogy e két szakosztályon keresztül biztosítsák a tagok és a kerületi fiatalok sportolási lehetőségeit saját versenyeiken és tanfolyamokon. A TÉR-KÖZ programban nyári kerékpáros programokat kínálnak az Újhegyi lakótelepen (és Kőbányán) élőknek: a 9-12 éves korosztály nyári napközis táborainkba várják, ahol a gyerekek a BringaAkadémia program keretében elsajátíthatják a biztonságos kerékpározás elméleti és gyakorlati alapjait, és a kerékpársportba is bekapcsolódhatnak kicsit. A családoknak hétvégi városi kerékpártúrákat szerveznek, melyekkel céljuk a kőbányai kerékpárút-hálózatban rejlő biztonságos bringázási lehetőségek bemutatása.

A programban részt vevő civil szervezetek rövid bemutatása EZEN a linken olvasható el

A kőbányai Újhegyi sétány komplex megújítása projekt a Budapest Főváros Önkormányzata Fővárosi Városrehabilitációs Keret támogatásával valósul meg.


Forrás: Kőbányai Torna Club SE, Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., Gera Zoltán softmendzser

Published in Közösség
Page 3 of 6

Hírek

Régi képek, emlékek

Látkép
Árkok és házak
Épül a lakótelep
Elkészült a lakótelep
Még nincs kész
Építik a tavat
Épül és szépül
Áll a szobor
Épül a Mély tó
Átadó ünnepség

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia