Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Közlekedés

Elgázolt egy gyalogost a 28-as villamos Kőbányán. A baleset miatt az érintett szakaszon buszokkal szállították az utasokat. A baleset pénteken este történt a Maglódi út és a Gitár utca sarkán. A 40 év körüli nő figyelmetlenségből a villamos elé lépett, a jármű a nőt elsodorta. A mentők a nőt kórházba szállították, sérülései - az elsődleges információk alapján - nem súlyosak.

Forrás: HírTV

Friday, 01 October 2010 23:08
Published in Közlekedés
Written by
Read more...

Kőbányán és Zuglóban rendezett autós ámokfutást egy férfi csütörtökön este, míg végül elfogták a rendőrök. Úgy tudni, a férfi a száguldozás előtt öngyilkosságot kísérelt meg. A két kerület utcáiban az ámokfutás közben több autót is összetört. A rendőrök végül elfogták, de a karján lévő vágás miatt kórházba kellett vinni. A rendőrség egyelőre annyit közölt, hogy az ügy több részlete még tisztázatlan és hogy garázdaság miatt indult eljárás.

A Független Hírügynökség úgy tudja, először a férfi lánya hívta a mentőket azzal, hogy az apja felvágta az ereit. A kiérkező mentőknek viszont már azt mondta, hogy az apja végül elment a kocsijával otthonról. A rendőrök keresték a járművet, amit végül a férfi zuglói lakása közelében találtak meg. A sofőrt kórházba kellett vinni, úgy tudni, a karján lévő vágások miatt. Az autós állítólag több másik járművet összetört és több közlekedési szabályt megszegett száguldása közben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán egyelőre annyit közölt a Független Hírügynökség kérdésére: az ügyben garázdaság miatt eljárást indítottak, de az eset több részlete még tisztázatlan, ezeket a X. és a XIV. kerületi kapitányságok vizsgálják.

Forrás: Webradio.hu

Friday, 24 September 2010 16:01
Published in Közlekedés
Written by
Read more...

Európa több mint 2000 városában tartják meg az Autómentes Napot szeptember 22-én. Az autómentes nap az Európai Mobilitás Hetéhez kapcsolódik. A rendezvényhez kilencedik alkalommal csatlakozott Magyarország, tavaly EU-s díjat is nyert a főváros.

Kerületünkben az autómentes napon a KÖSZI előtt és a KÖSZI-ben találkozhattak a gyerekek és a családok a BicikliSuli pályával és a kapcsolódó rendezvényekkel, ahol a vállalkozó kedvű érdeklődők kerékpáros ügyességi versenyen próbálhatták ki magukat. Kőbányán 420 (!) kerékpáros részvételével a kerületet átszelő impozáns felvonulást is tartottak. Orosz Tibornak az eseményről készült fotógalériáját a képre kattintva tekinthetik meg:

Katt a képre a fotógaléria megtekintéséhez!

Wednesday, 22 September 2010 12:27
Published in Közlekedés
Written by
Read more...

A Salgótarjáni úton a nap minden percében, de főleg a reggeli és délutáni órákban élénk a gyalogos forgalom. A Pongrácz telepen lakók munkába indulnak, kisdiákok a közeli iskolába sietnek. Vannak, akik a Hungária körút felől a Pongrácz telepen található bölcsödébe, óvodába kísérik gyermekeiket, vagy az orvosi rendelő felé tartanak. Aztán a Salgótarjáni és a Zách utca kereszteződésében megtorpannak. Hogyan tovább? Autók érkeznek minden irányból, a 37-es villamos is feltűnik, de a gyalogosok biztonságát jelentő átkelőhellyel nem találkoznak. Így aztán néhány percnyi tétova álldogálás után megpróbálkoznak az úttesten valahogyan átjutni, ami persze cseppet sem veszélytelen. A legközelebbi zebra a Hungária körúton található, amely az itt közlekedő gyalogosok problémájára nem jelent megoldást.
Jó lenne, ha a Salgótarjáni és a Zách utca kereszteződésében kialakulásra kerülne egy zebra, amely lehetővé tenné a biztonságos , gyalogos áthaladást. Így fiatalok és idősebbek könnyebben jutnának át az úttest túloldalára, és érnének el úticéljukhoz.

Gál J udit

Wednesday, 22 September 2010 10:56
Published in Közlekedés
Written by
Read more...

Öt kerékpárút szakasz építésére, összesen 16,3 kilométer hosszúságban írt ki nyílt közbeszerzést a Fővárosi Önkormányzat. A tervek szerint a XXI. kerületi Ady Endre úton, továbbá a Szabadkikötő úton, a XVII. kerületi Pesti út – 501. utca – Ferihegyi út vonalában, a III. kerületi Bécsi út – Nagyszombat utca útvonalon és a X. kerületi Fehér út – Albertirsai úti szakaszon épülhet jövőre új kerékpárút.

Saturday, 18 September 2010 12:21
Published in Közlekedés
Written by
Read more...

Az ősz folyamán egyre több csapadékkal kell számolniuk a közlekedőknek, és a hideg napok beálltával egyre több úthibát láthatnak majd az útvonalakon. Sajnos elkerülhetetlen, hogy az autós ne hajtson bele egy-egy kátyúba, és ilyenkor sérülhet a gépjármű futóműve. Ha a kárt okozó úthiba a Fővárosi Önkormányzat kezelésében és a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. üzemeltetésében levő úthálózaton található, akkor tud az FKF Zrt. a káreseménnyel kapcsolatban felelősséget vállalni, befogadni a kárigényt. Az eljárás menete az, hogy a károsult, a lehető legrövidebb időn belül, legfeljebb öt napon belül, személyesen jelentse be a kárt. Ez azért szükséges, mert így a káresemény körülményei és a gépjárművön keletkezett sérülések még beazonosíthatóak.

A közbeszerzési eljáráson kiválasztott biztosító társaság kárfelvételi jegyzőkönyvét, valamint – ha történt rendőrségi intézkedés –, a hatósági határozatot, a társaság ügyfélszolgálati faxszámára kell eljuttatni a kárbejelentést követő, lehető legrövidebb időn belül. Ez azért szükséges, mert a kárszakértői vélemény (kárfelvételi jegyzőkönyv) hiányában a kárigényt nem tudják elbírálni az FKF Zrt. szakemberei. A kárügyintézéssel kapcsolatosan további információk a www.fkf.hu honlapon érhetők el, személyesen pedig a IX. kerület Ecseri út 8-12. szám alatti ügyfélszolgálaton lehet érdeklődniük az ügyfeleknek.

A társaság útkarbantartási munkáját megkönnyíthetik a közlekedők. Ha valaki úthibát lát valamely útszakaszon jelezheti az FKF Zrt.-nek és a társaság a kátyút a lehető legrövidebb időn belül eltünteti az útról. Az úthibákkal kapcsolatos bejelentéseket a társaság ügyfélszolgálatának munkatársai fogadják a 06-40-353-353-as telefonszámon. A bejelentés előtt azonban érdemes végiggondolni, hogy hol, melyik útvonalon látta a bejelentő az úthibát. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. ugyanis a fővárosi tulajdonban levő főútvonalakat, valamint a tömegközlekedés által használt utakat tartja karban, továbbá híd-, műtárgyüzemeltetési és fenntartási feladatokat lát el.

Forrás: Közmű Újság

Tuesday, 14 September 2010 09:14
Published in Közlekedés
Written by
Read more...

A Kőbányai Önkormányzat egy komplex pályázati projekt keretében a kerülteben 68 helyszínen 342 db kerékpártárolót helyezett ki. A tárolók ünnepélyes átadására 2010. szeptember 9-én, csütörtökön 10.00 órakor került sor a Rottenbiller parkban (KÖSZI előtt) lévő helyszínen.

Verbai Lajos polgármester átvágja a szalagot - katt a képre a nagyobb méretért!

A "Kerékpározz Kőbányán" című, a kerékpáros infrastruktúra-fejlesztését, közlekedésbiztonsági oktatást és kerékpározást népszerűsítő, az Európai Únió által társfinanszírozott projektről a következő informácuiókat lehet tudni:

A projekt

Budapest X. kerület Kőbánya Önkormányzata 2009-ben a Közép-magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett „Fenntartható fogyasztás és életmód” pályázaton 42.723.761 forint támogatást nyert KMOP-3.3.4/B-2009-0002 azonosító számú, „Kerékpározz Kőbányán!” című projektjének megvalósítására. A program finanszírozása európai uniós (Európai Regionális Fejlesztési Alap), állami és önkormányzati forrásokból történik. A 2009. december 15. és 2010. december 31. között megvalósuló projekt három programelemet tartalmaz, melyek a következők:

- kerékpártárolók építése
- iskolai kerékpáros közlekedésbiztonsági oktatás
- kerékpározás népszerűsítése.

 

Katt a képre a nagyobb méretért!

 

Kerékpártároló-építés

Kőbánya Önkormányzata a projekt keretében 2010-ben 68 helyszínen összesen 684 kerékpár elhelyezésére biztosított lehetőséget a kerékpártárolók építésével. A helyszínek között megtalálhatók közintézmények éppúgy, mint például üzletek, gyógyszertárak. A kerület vezetése az elmúlt évek kerékpáros infrastruktúra-fejlesztéseit (kerékpárút-építések) folytatja a „Kerékpározz Kőbányán!” projekt keretében. Ezúttal az a cél, hogy az emberek kulturált körülmények között tudják biciklijüket az utcán hagyni mindennapi ügyeik intézése közben. Közvetett cél, hogy minél többen használják közlekedési eszközként a kerékpárt, és így Kőbánya kerékpárút-hálózatát is.

Katt a képre a nagyobb méretért!

Közlekedésbiztonsági oktatás - BicikliSuli

Az infrastruktúra-fejlesztést kiegészítette egy oktatási program is, melynek célja, hogy a gyerekek, mint leendő felhasználók már egészen fiatal korban megismerjék a kerékpárt, mint közlekedési eszközt, illetve hogy a bringázó fiatalok magabiztosan és biztonságosan tudjanak közlekedni. A program 13 általános iskolában és 7 középiskolában zajlott. A tanulók képzett oktatók segítségével sajátíthatták el a kerékpározás alapjait, és gyakorolhatták tudásukat később kis forgalmú utcákban is. Az érdeklődő gyerekek játékos foglalkozásokon vettek részt, ahol megtanulták a kerékpár magabiztos kezelésének alapjait, megismerték a KRESZ alapvető szabályait és különböző forgalmi szituációkat, melyekben nap, mint nap belekerülhetnek kerékpárral közlekedve.

Verbai Lajos polgármester Kovács Lajos alpolgármesterrel beszélget - katt a képre a nagyobb méretért!

Kerékpározás népszerűsítése - "BicikliSuli RoadShow"

A "Kerékpározz Kőbányán!" projekt talán leglátványosabb eseményei a BicikliSuli roadshow-k. 2008-ban a Streetball Fesztiválon és más helyi eseményeken a kőbányaiak már találkozhattak a kerékpáros ügyességi pályával, vagy a "Gizmó show"-val, vagyis amikor a gravitációt figyelmen kívül hagyva repkednek az ország legügyesebb bringásai, sokszor 4-5 méteres magasságban.

A március 27-i nyitóeseményt eddig további 5 kerékpáros családi nap követte, egyre nagyobb népszerűséggel. Ezeken a rendezvényeken a közlekedésbiztonsági ügyességi pálya mellett elsősegély-nyújtási ismeretekkel gazdagodhattak, valamint természetes és hulladékanyagok felhasználásával kézműves foglalkozásokon vehettek részt az érdeklődők.

Katt a képre a nagyobb méretért!

További események

Szeptember 22-én az autómentes napon és az októberi záróeseményen találkozhatnak még a gyerekek és a családok a BicikliSuli pályával és a kapcsolódó rendezvényekkel.

Kattintson a képre az eseményről készült fotógaléria megtekintéséhez!

Thursday, 09 September 2010 12:46
Published in Közlekedés
Written by
Read more...

A Police.hu rendőrségi portálon megtekinthetjük, hogy mikor-hol mér szeptember hónapban a Traffipax Kőbányán és Budapesten.

Kattintson a képre a Traffipaxinfó megtekintéséhez!

 

Tuesday, 07 September 2010 11:37
Published in Közlekedés
Written by
Read more...

Hírek

Régi képek, emlékek

Föld út
Dolgozik a daru
Látkép
Átadó ünnepség
Építik a tavat
Az iskola
Régi újhegyi kép
Épül a lakótelep
Már állnak a házak
Folyik az építkezés

Közösségi Hírek

Hogyan védekezzünk a csalások ellen az online vásárlás során?

Hogyan védekezzünk a csalások ellen…

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia