Kőbányai Közösségi Hírlap

A+ A A-

Kőbányai cég nyert rangos üzleti etikai díjat

Rate this item
(3 votes)

Az Üzleti Etikai Díj egyik idei nyertese a kőbányai Cu-Technik Kft., amely egy 1990-ben alapított családi vállalkozás. A cég idei győzelme bizonyítja, hogy az etikus üzleti viselkedés az építőipartól sem idegen. Az épületgépészeti kis- és nagykereskedelemmel foglalkozó cég sikere egyben a szakma és az iparág sikere is.

Bálint Andrea, a Cu-Technik Kft. ügyvezetője a díj átvételekor elmondta, hogy a cég sikerének titka, hogy az „élni és élni hagyni” szellemében végzik munkájukat. Nem hisznek a mindenáron való növekedésben, úgy tartják, hogy mindenkinek van helye a piacon, és tevékenységüket úgy végzik, hogy valós segítséget biztosítsanak. Azt vallják, hogy versenytársaik is sok mindenben erősek, akárcsak ők, és ha valamiben nem tudnak megfelelő segítséget nyújtani a partnereiknek, akkor inkább átirányítják a konkurenciához, mert szem előtt tartják, hogy az ügyfelek igényei a lehető legmaximálisabban ki legyenek elégítve.

Az ügyvezető beszédében hozzátette, hogy büszke a munkavállalói csapatára, akikkel együtt dolgozik, és ugyancsak büszke üzleti partnereire is, akik nagy része több, mint egy évtizede együttműködő partnerük, és akik közül sokan magukénak vallják azt a Cu-Technik Kft. által képviselt üzletpolitikát, amit idén Üzleti Etikai Díjjal ismertek el.

Az Üzleti Etikai Díj 2000 óta kiemelkedő szerepet tölt be az üzleti életben tisztességesen, felelősen működő cégek elismerésében. Az Üzleti Etikai Díj 2000 óta az üzleti élet rangos elismerésévé vált. A díjat László Ervin professzor, a Budapest Klub alapító elnöke, világhírű filozófus, író, számos akadémia tagja, és Demcsák Mária, a Piac & Profit üzleti magazin alapító főszerkesztője azzal a szándékkal hozták létre, hogy a magyar társadalom figyelmének középpontjába kerüljenek azok a hazai vállalkozások, amelyek felelős tevékenységükkel, gondolkodásukkal, a környezet és a társadalom érdekeivel összehangolt fejlesztéseikkel példát mutatnak. Az üzleti életben sikeres jelenlétükkel bizonyítékul szolgálnak, hogy a profit érdekei összeegyeztethetők a bolygó, az emberiség, a fenntartható fejlődés érdekeivel. Idén 10 cég - 4 kisvállalkozás, 2 közepes vállalkozás, 2 nagyvállalkozás és 2 multinacionális cég - nyerte el a díjat.

További információk: www.cutechnik.hu

Last modified on Friday, 23 November 2018 20:23

Hírek

Régi képek, emlékek

Épül a Mély tó
Folyik az építkezés
Épül és szépül
Dolgozik a daru
Elkészült a lakótelep
Épül a lego-ház
Föld út
Részből egész
Dolgos kezek
Látkép

Közösségi Hírek

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán

Lomtalanítás Kőbányán májusban! Kerületi körzetek és a lomkikészítés napjának listája Budapest közterületi...

Helytörténet

Budapesti hírek

Humor

Gazdaság és vállalkozás

Kék hírek

Esemény

Sport

Közösség

Édua Infomédia